Megnyílt a karácsonyi vásár Szatmárnémetiben

Mától újra nyitva a karácsonyi vásár Szatmárnémetiben, melynek külön színfoltja a kézművesek utcája az Aranykapu alapítvány jóvoltából.

Nezezon Enikő ügyvezető elnök elmondása szerint külön vigyáztak rá, hogy egy táj vagy mesterség ne legyen túlhangsúlyozva, ezért például a Székelyföldről vagy Kalotaszegről kevesebb kézművest hívtak meg, ugyanakkor az eddigieknél több helyi és környékbeli mesternek kínálnak lehetőséget.

Mindjárt az első sátorban megtalálható egy szilágyballai fiatalember, Csibi Csaba szemrevaló portékája, akit a már-már kihaló szilágysági népi kerámia egyik megmentőjének is nevezhetünk. A maszol.ro érdeklődésére elmondja, ha az ember sokat mozog, vagyis sokat jár az ilyen kézműves vásárokra, akkor manapság elég tűrhetően meglehet élni a zilahi, vagy désházi és ballai népi kerámiából. Fényesebb rajta a zománc, mint a régebbi tányérokon, kancsókon, elmondása szerint azért, mert az ízlésváltozás miatt inkább ezt veszik.

Mindjárt Csibi Csaba standja mellett a közeli máramarosi Szinérváralja egyik jeles kézművese, Kató Csaba és felesége féldrága kövekből készült ékszerei vonzzák az érdeklődőket. Az opál, malachit, ametiszt ,hegyikristály és más színes ásványokból formált-csiszolt fülbevalók, medálok, kalárisok és még vagy húsz-harmincféle ajándéktárgy elsősorban a fiatalok körében népszerű, ami önmagában is arra utal, hogy Katóék adnak a divatra, a változó ízlésvilágra.

Szép és hasznos karácsonyi ajándékok lehetnek a nagykárolyi Fosztó Zoltán kovácsoltvas munkái, az ötletes gyertyatartóktól a különböző figurális dísztárgyakig, a krasznaterebesi Kerekes Ingrid fából faragott emléktárgyai, kis kazettái, függői, mívesen megmunkált használati tárgyai. De említhetjük a szatmári Sályi Róbert ötletes kerámiáit, nem beszélve Simon Tibor nagykárolyi szűcsmester szőrmemellényeiről, csizmáiról, papucsairól, sapkáiról és más munkáiról, amelyek önmagukban is a várás külön nyereségének számítanak.

Más helyi példákat is említhetnénk. Jelen van gyékényből font formás használati tárgyaival a mezőfelei Kiss József, aki rendszeresen eljár Szatmárnémetibe, és persze egyedüli korondiként Kelemen István, aki szintén Szatmár iránti hűségével érdemelte ki, hogy meghívják a mostani vásárra. Ha arra gondolunk, hogy a kerámiától a szőrméig, a fából készült gyermekjátékoktól a kötött sapkáig igen sokféle ajándéktárgyat kínál, akkor egyedüli székelyként – a kürtőskalács-készítőket leszámítva – mindenképpen a vásárban a helye.

Kimaradt?