Terítéken a székelyföldi kultúrotthonok helyzete

A székelyföldi kultúrotthonok helyzetéről szervezett kerekasztal-megbeszélést szerdán Csíkszeredában a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kulturális Autonómia Tanács. A megbeszélés célja egy szakpolitikai stratégia kidolgozása.

A tanácskozáson részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, Biró A. Zoltán egyetemi tanár, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője, Ferencz S. Alpár, a megyei tanács oktatási, kulturális és ifjúsági szakbizottságának elnöke, valamint a székelyföldi könyvtárak, művelődési intézmények, önkormányzatok képviselői.

Borboly Csaba elmondta, Hargita megyében rendelkeznek kulturális autonómiával, nem függnek mástól kulturális téren, hiszen négy municípium és a megyei tanács intézményfenntartóként is nagyon sokat tud tenni a kultúráért.

„Mi döntjük el, hogy a települések stratégiájában mekkora teret szentelünk a kultúrának, rajtunk múlik, hogyan osztjuk el erőforrásainkat: egy kilométer aszfaltot építünk, vagy támogatjuk több száz kulturális esemény megszervezését; legyen-e színjátszó csoportunk, kórusunk, adunk-e ösztöndíjat fiatal tehetséges alkotóknak. Megyénkben a kulturális autonómia terén nincsenek korlátok, Székelyföld szintjén azonban még nincsenek összehangolva a kulturális események. Számos területen lehetne együtt dolgozni, például a szakképzés előmozdításában, erőforrások felhasználásában, pályázati stratégiák kidolgozásában. Nagyon fontos a kultúrotthonok szerepe, hogy ne csak a lakodalmak, torok helyszíne legyen, hanem a hétköznapokon is pezsgő kulturális élet legyen településeinken. Hargita Megye Tanácsa nyitott az itt megfogalmazott javaslatok támogatására, gyakorlatba ültetésére, így ezek a jó példák, ötletek később adaptálhatóak lehetnek egész Székelyföldön” – emelte ki Borboly.

Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke ismertette a tanács működését, céljait, elmondta, hogy terveik között szerepel különböző jövőbe mutató szakmai anyagok elkészítése, számot vetve az elmúlt 25 évvel, megpróbálják ezeket a kérdéseket a következő 25 év távlatában megfogalmazni, konkrét cselekvési tervet kidolgozni, amelyet a mostani pozícióval, rendelkezésre álló erőforrásokkal meg tudnak valósítani. Mint elmondta, a megbeszélés célja, hogy világos ajánlásokat fogalmazzanak meg, amelyeket átküldenek a Székelyföldi Önkormányzati Tanácsnak, és az közvetíti a helyi önkormányzatoknak, éppen ezért fontos, hogy gyakorlati elképzelések szülessenek.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója ismertette a megbeszélés vitaindítóját, kiemelve, hogy a találkozó célja konkrét problémák, javaslatok megfogalmazása. Legfontosabb következtetései azok voltak, hogy újra kell gondolni a kultúrotthonok társadalmi szerepét, oly módon, hogy a település problémamegoldó, multifunkcionális közösségi terévé váljon, az infrastruktúra meglétét értékként kezelni, szükséges az infrastruktúra bővítését folytatni. 

Kimaradt?