Közösen fogja vizsgálni vizeinket a debreceni és a váradi egyetem

Mobil vízügyi laboratóriumok beszerzésére pályázott közösen a projektvezető debreceni egyetemmel a Nagyváradi Egyetem. A 801,1 ezer eurós projekt keretében beszerzett felszerelések egy részét szerdán nyílt nap keretében mutatták be, ez egyetemi hallgatók pedig vetélkedhettek is a téma kapcsán.

Dr. Diana Cupşa, a projekt nagyváradi felelőse elmondta, hogy azonos berendezések beszerzése mellett között módszertant is kidolgoznak debreceni kollégáikkal, hogy az eredmények összevetésekor ne jelentsenek gondot az eltérő vizsgálati módszerek. A nagyváradiak egy-egy terepjárót is vásároltak, ezzel szállíthatják az eszközöket a vizsgálandó folyókhoz vagy tavakhoz. A berendezések, eszközök a legkorszerűbbek, többek között a víz oxigéntartalmának és PH-értékének mérésére alkalmasak, de vizsgálhatják a halpopulációkat, az invazív fajok terjedését, a planktonokat is. A projekt 680,9 ezer euró uniós támogatást kapott, a teljes összegből a projektvezető Debreceni Egyetem 393,5 ezer eurót, a Nagyváradi Egyetem pedig 407,5 ezer eurót használhatott fel.

Kimaradt?