Új elnökség a Sapientia kolozsvári Hallgatói Önkormányzata élén

Új elnököt és elnökséget választottak a Sapientia EMTE kolozsvári Hallgatói Önkormányzatának élére. A választásokat október 21-én szervezték meg a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Az ülésvezetők megválasztását követően felolvasásra került a volt elnök lemondó nyilatkozata, majd beszámoltak az elmúlt év tevékenységeiről. Ezt követően került bemutatásra az elnökjelölt éves programterve, valamint az elnökségi csapat. A jelenlévők egyhangúan megszavazták az új elnökséget, amelynek élére Czirmay Zoltán került elnökként.

Az elnökség tagjai: Bíró Tünde gazdasági referens, elnökhelyettes, Török Ferenc tanügyi referens, Andacs Zsolt Levente programokért felelős referens, Tóth Izabella külkapcsolatokért felelős referens, Pleiner Lóránd arculatért felelős referens, Teleki Tibor Csongor és Kiss Botond irodavezetők.

Az eseményt jelenlétével megtisztelte Geréd Imre városi tanácsos úr, Talpas Botond az Igen, tessék! mozgalom elnöke, Rés Konrád Gergely a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, valamint Antal Géza a Kolozsvári Ifjúsági Fórum elnöke.

 

Kimaradt?