Választható tantárgy lesz a kínai nyelv

Választható tantárgyként bevezetik a kínai nyelvet a romániai iskolákban, jelentette be a tanügyi minisztérium.

Kolozsváron találni olyan iskolákat, amelyek számára kedvező lesz ez a módosítás, hiszen többen évek óta partnerségben állnak a  Confucius Intézettel, amely több tucat gyereket tanít kínaira. Mivel egyelőre kevés tanár ismeri a nyelvet, a minisztérium megállapodást köt Kínával, hogy a következő két évben az érdeklődőknek lehetőségében álljon a partnerországban tanulnia.

A kínai nyelvet beszélik a legtöbben a világon, Romániában pedig már több mint ezer, a távol-keleti országból érkezők által vezetett cég létezik. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő a ziardecluj.ro-nak elmondta, ez régi téma az iskoláknál, és több intézmény s érdekelt a nyelv oktatásában.

Kimaradt?