Szeptember végétől ismét módosul a KRESZ

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a közlekedésrendészeti törvényt (KRESZ) módosító jogszabály, amelynek előírásai szeptember 28-án lépnek életbe – emlékeztetnek a hírtelevíziók.

Az egyik legfontosabb módosítás a kiskorúak szállítására vonatkozik, amelyről eddig nem voltak egyértelműek a KRESZ rendelkezései. E szerint a 3 évesnél nagyobb gyerekek gyerekülés nélkül is utazhatnak az autóban, ha be van kötve a biztonsági övük és nem az anyósülésen ülnek. A három évnél kisebb gyerekek szállításakor azonban kötelező a gyerekülés használata.

Az előírás a tömegközlekedési eszközökre és a taxikra nem érvényes. A törvény azonban tiltja, hogy a három évesnél kisebb, 150 cm-nél alacsonyabb gyerek a taxi anyóülésén utazzon. A fenti előírások megszegéséért három büntetőpont jár.

A rendőrök dolgát könnyíti meg az a módosítás, hogy ezentúl az ittas vezetéssel gyanúsított sofőr vérének pontos alkoholszintjét a szondáztatást követően a helyszínen lévő mentősök is megállapíthatják, nem kötelező ezt a műveletet kórházban elvégezni.

Újdonság az is, hogy ezentúl abban az esetben is bevonható a gépjárművezetői jogosítvány, ha a testi sértést vagy halált okozó sofőrt csupán megbírságolják, de nem ítélik börtönre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?