Megvan a magyarázat a szatmárnémeti lehallgatási botrányra

A szatmárnémeti polgármester szerint a belső vizsgálatot követően megvan a magyarázat a városházán június végén talált lehallgató-készülékekre – számolt be a szatmar.ro.

Mint korábban a maszol.ro is beszámolt róla, lehallgatásra alkalmas, nem túl profi szerkezeteket találtak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal néhány irodájában - egyebek mellett a Lakossági Információs Irodában is. Akkor Dorel Coica polgármester bejelentette, belső vizsgálatot indít az ügyben, majd ezt követően fordul szakemberekhez, hogy kiderítsék: ki helyezhette el az asztalok lapja alá ragasztott lehallgatókat.

A belső vizsgálat eredményt hozott, bár nem tudni, hogy ki és mikor helyezte el az irodákban az amatőr lehallgató-készülékeket. Coica elmondása szerint a polgármesteri hivatalon belül terjedő pletykák alapján kijelenthető: egy féltékeny férj volt sokkal kíváncsibb szíve hölgyének beszélgetéseire, mint a hivatal belső ügyeire.

A polgármester a lehallgató-készülékek megtalálását követően arra kérte a hivatal dolgozóit, hogy vizsgálják át irodáikat hasonló készülékek után, ám erre szakosodott, megfelelő felszereléssel rendelkező személyek segítségét azóta sem kérte.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?