Felújították a fehéregyházi Petőfi emlékművet

Az RMDSZ kezdeményezésére ismét felújították a legutóbb 2013 júliusában megrongált fehéregyházi Petőfi Sándor emlékművet.

Az RMDSZ 2005-ben vállalta a fehéregyházi Petőfi Sándor emlékmű teljes felújítását, amelyet a kilencvenes években több ízben is megrongáltak. Ez alkalommal került fel az ispánkúti emlékműre Gyarmathy János szobrászművész Petőfi Sándorról készült bronzplakettje Hunyadi László Petőfi-domborműve mellé.

A közismert emlékhelyben azóta többször is kárt okoztak, legutóbb 2013 júliusában, amikor a talapzat három bronztáblájából kettőt eltávolítottak.

Az RMDSZ kezdeményezésére ismételten rekonstruált emlékhely munkálatai során megjavították a talapzatot, visszahelyezték a hiányzó bronzplaketteket, így a fehéregyházi csata 165. évfordulóján tartandó hagyományos megemlékezésen az emlékmű teljes szépségében várja az ünneplőket.

A szövetség ez alkalommal is felszólítja a hatóságokat arra, hogy biztosítsák a magyarok számára kiemelten fontos emlékhely biztonságát többek között azért is, hogy a jövőben ne történjenek hasonló magyarellenes cselekedetek. Az emlékmű gondozása elsősorban az itt élők, az erdélyi magyarok feladata.

Az RMDSZ ezúton is köszönetet mond azoknak a magánszemélyeknek, akik anyagilag is hozzájárultak a restauráláshoz, valamint Kiss Leventének a plakettek elkészítéséért és Balogh Józsefnek ezek kiöntéséért.

A szervezők július 27-én mindenkit szeretettel várnak a fehéregyházi csata 165. évfordulója alkalmából megrendezendő hagyományos megemlékezésre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?