Halálra gázolt a vonat egy sepsiszentgyörgyi kislányt

Vasúti sínen fényképezkedő sepsiszentgyörgyi lányt gázolt halálra egy vonat.

Constantin Scurtu, a Kovászna megyei vasúti rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a szerencsétlenség szerda este történt, amikor a 16 éves kislány és egy fiú ismerőse Sepsiszentgyörgy Bodok fele vezető kijáratánál egy kanyarban fényképezkedett.

A síneken álló fiatalokat meglepte a kanyarban hirtelen felbukkanó, 70-80 km/h-val közlekedő vonat, amelynek vezetője ugyan sípolt, de csak a fiúnak sikerült félreugrania, a lányt megütötte a szerelvény egyik eleme. A helyszínre érkező mentősök 45 percig próbálkoztak az élesztéssel, de életét nem sikerült megmenteni.

Constantin Scurtu szerint a nyomozók megállapították, hogy a 16 éves lány a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen líceum diákja volt, társát egy közösségi oldalon ismerte meg, és a vasúti sínekhez mentek elkészíteni a lány fényképalbumába való fotókat.

A háromszéki vasúti rendőrség parancsnoka emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt hasonló módon veszítette életét egy másik sepsiszentgyörgyi lány is, aki a vasúti síneken állva fényképezett, és látva a közeledő szerelvényt az volt az érzése, hogy az feléje tart, átlépett a szomszédos sínpárra és elgázolta a vonat.

„A vasút nem játék, a síneket tilos megközelíteni, mert hasonló tragédiák történhetnek”, hívja fel a figyelmet a háromszéki rendőrtiszt. 

Kimaradt?