Húszmillió lejt különítettek el környezetvédelmi pályázatokra

Újra pályázhatnak a civil szervezetek környezetvédelmi oktató-nevelő, illetve figyelemfelkető programokra a Környezetvédelmi Alapnál július 10 – 25. között.

A Hivatalos Közlöny szombati, június 28-i számában megjelent pályázati útmutató értelmében a kiírásra a 2000. évi, 26-os számú kormányrendelet, illetve az ezt kiegészítő 2005. évi 246-os számú törvény alapján létrehozott egyesületek és alapítványok pályázhatnak. A programra 20 millió lejt különítettek el. Az egyes pályázatok értéke nem haladhatja meg az egy millió lejt, és a vissza nem térítendő támogatás a pályázat értékének 90 százalékát fedi.

„Az oktatás a környezetvédelmi politikák alapja. Bármennyire jók a környezetvédelmi stratégiák, bármennyire sokat fektetünk be környezetvédelmi infrastruktúrákba, amíg a lakosságban nem alakul ki egy úgy nevezett környezetvédelmi ösztön, addig Románia környezetvédelmi újjlenyomata nem fog változni. Meg kell tanulnunk a környezet tiszteletben tartását, a szelektív hulladékgyűjtést, a természeti források kímélését, és így tovább. Az ebben a tekintetben előljáró európai országok folyamatosan fektettek lakosságuk ilyen irányú oktatásába, nevelésébe” – nyilatkozta Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

A pályázási határidő július 25, a pályázati csomagokat a Környezetvédelmi Alapnál kell letenni. Egy civil szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, és ennek mindenképpen meg kell felelnie a pályázati útmutatóban előírt kritétiumoknak.

„A civil szférának igen nagy szerepe van a környezetvédelmi oktatásban, nevelésben. Ezért tartjuk nagyon fontosnak ezt a kiírást. Gyakorlatilag ezáltal a különféle egyesületek, alapítványok segítenek a szaktárcának a környezetvédelmi politikák népszerűsítésében” – tette hozzá a miniszter.

Kimaradt?