Omlásveszélyesek a Fogolyán Kristóf sürgősségi kórház épületei

„Omlásveszély!”, erre figyelmeztetnek Sepsiszentgyörgyön a Fogolyán Kristóf sürgősségi kórház épületeire nemrégiben kihelyezett kétnyelvű táblák.

András Nagy Róbert igazgató szerint a táblák kihelyezésével két célt követtek: egyrészt az épületek valóban rossz állapotban vannak, és fennáll a veszélye, hogy a járókelők sérüljenek meg a lehuló vakolat miatt, másrészt pedig figyelemfelkeltő jellege is van a kezdeményezésnek; remélik, ezáltal a felelős hatóságok is belátják, hogy ideje lenne áldozni az ingatlanok korszerűsítésére.

Becslések szerint a négy omlásveszélyes kórházi épület felújítására több mint 30 millió lejt kellene áldozni. Lapunk érdeklődésére a Kovászna megyei kórház sajtószolgálata közölte, hogy összesen négy kórházi épületre került fel az „omlásveszélyre” figyelmeztető tábla.

A belgyógyászati osztálynak is otthont adó, Dr. Fogolyán Kristóf kezdeményezése nyomán 1915-ben megépült, majd 1943-ig több rendben bővített "régi kórház" épülete vált veszélyessé. Az ingatlan állapotát 2013-ban mérték fel, és szakértők szerint a korszerűsítés költségei 12,3 millió lejre tehetőek.

Továbbá az 1893-ban átadott „Tüdőkórház” műemlék épületének becsült felújítási költsége felemésztené a 7 millió lejt, tájékoztatott Nagy Demeter István. A kórházi szóvivő szerint omlásveszélyessé vált az első sepsiszentgyörgyi kórházépület, a Ferencz József Kórház néven ismert épületegyüttes.

Az ingatlan két részből tevődik össze, azokat 1854 és 1880 között építették. Az egyik jelenleg a pszichiátria osztály felnőtt részlegének ad otthont, míg a második most a gyerekpszichiátria és a gyerek-neurológia osztályok székhelye. A teljes épületegyüttes korszerűsítése becslések szerint mintegy 9 millió lejt igényelne.

A tüdőgyógyászat járóbeteg-rendelőjének épülete a negyedik omlásveszélyes ingatlan. Ez egy viszonylag "fiatal" épület a nyolcvanas években épült, de mindenképp korszerűsítést igényelne. Erre is legkevesebb 2-3 millió lejt kellene áldozni.

Védőhálóra is szükség lenne

A Kovászna megyei Építkezési Felügyelőség vezetője, Mild Zoltán elmondta: a figyelmeztető táblák mellett védőháló kihelyezését is javasolják a járókelők védelme érdekében. Hozzátette: Sepsiszentgyörgyön a legkirívóbb eset a központi posta műemlék épülete. Az egykori Hungária szálló rossz állapotban van, tulajdonosát a Román Postát többször is felszólították, megbüntették, jelenleg pedig perelik.

Mild Zoltán szerint  a 60-70-es években épült tömbházak esetében is fennáll a vakolat omlásveszély. Jobb helyzetben vannak, azok, amelyeket hőszigelteltek, de a legtöbb tömbházban rosszak a belső vezetékek, az épületek pincéi és teteje ázik, és a lakók is áztatják egymást. Az építkezési szakember szerint ez egy ördögi kőr, mert a tulajdonosok pénzhiányra hivatkozva nem tesznek semmit, de a törevény értelmében ők felelnek, ha baleset történik.

 

Kimaradt?