Szárazjéggel robbantottak Kolozsváron (GALÉRIA)

Hatodik alkalommal robbantottak, héliumoztak, játszottak robottal, próbálták ki a fizikai törvények adta látványos lehetőségeket szombaton délután Kolozsváron román és magyar diákok, az EmpirX Egyesület és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karának közös szervezésében.

Reggel tíztől délután három óráig lehetett kipróbálni az egyetem Farkas utcai főépületének folyosóin és udvarán azokat a fizikai törvényeket, amelyeket unalmas órákon ugyan megtanítanak, de lehetőség hiányában csak ritkán mutatnak be. Több száz diákot vonzott a rendezvény, és nem csoda: aki tavaly is járt már itt, az tudta, hogy mire számíthat: füstre, szappanbuborékra, robbantásra.

Összesen harmincnyolc kísérletet lehetett megtekinteni, bemutatták, mit tud a szárazjég, a széndioxid, milyen lesz a hangunk, hogyha beleszívunk a héliumos lufiba, miként rendeződik el a rézlemezeken a rájuk szórt só, hogyha hegedűvonóval végighúzunk rajta? Kipróbálhattuk, hogyan kell elhelyezkednie négy embernek a székeken, hogy amikor kihúzzák azokat alóluk, ne essenek le, vagy azt, miként működik egy robot kisautó, amelyik érzékeli a fényt, és a kiszabott fekete csíkon képes végighaladni.

Az udvaron óriási szappanbuborékokat gyártottak le a diákok, a kisebbek pedig visongva szaladtak utánuk, hogy kipukkasszák azokat, mások egy kukoricakeményítős pancsolást próbálhattak ki: ha beletenyereltek a világos színű folyadékba, szilárd anyagot emelhettek ki a kezükkel. A nap fénypontja a szárazjéggel való robbantás volt, a flakonba zárt anyag akkorát szólt, hogy fényképezni is elfelejtettük az udvar közepén álló tartályból kicsapódó vizet.

Kimaradt?