Borverseny Avasújvárosban rekord részvétellel

Rekordot döntött Avasújváros a hétvégén tartott bormustrán: a gazdák 132 bormintával jelenikeztek a vetélkedőn. Az utóbbi években ennyit egyetlen más község sem tudott felvonultatni a régióban hasonló megméretéseken.

Egyre jobban borászkodnank az újvárosiak, amit az is bizonyít, hogy a 132-ből 108 mintát díjaztak, ebből 13 kapott arany, 39 ezüst és 56 bronzérmet kapott. A régióban az eltelt időben csaknem száz hektáron végeztek új szőlőtelepítést, s az ismert és keresett új nemesfajták fajták mellett több ezer tő bakatort ültettek. S ennek a régi erdélyi szőlőfajtának a bora annyira népszerű lett, hogy az egész ágazatot „meghúzta”.

 A verseny külön érdekessége volt, hogy az öttagú borkóstoló zsűriben a nők voltak többségben. Serli Csilla neves nagykárolyi borszakértő, a zsűri elnöke a maszol.ro-nak elmondta: talán nem eléggé közismert, hogy a nőknek kifinomultabb az ízlésük, ezért döntéseiket általában jobban elfogadják, mint a férfiakét. Amit egyébként az is bizonyít, hogy mostani döntéseik nyomán sem volt egyetlen reklamáció sem.

Az újvárosi kultúrház nagytermét megtöltő borászok és borívó vendégek természetesnek vették, hogy az aranydíjért járó nagyserlegeket olyan borászok kapták, akik általában a múlt években is bizonyítottak, mint Bartos Attila, Bartos Kocsis István, Butka Sándor, Nagy Sándor, Ludróczki Sándor, Csorba Levente vagy Bencze Angéla. 

Kimaradt?