Vincze: erős láncszemek kellenek a közösség megtartásához

A magyar közösség erőpróbájának nevezte május 25-ét, az európai parlamenti választások napját Vincze Lóránt a Maros megyei sárpatakiak előtt vasárnap tartott beszédében. Szerinte a közösség ereje jelenti azt, hogy mi magyarként helytállunk, az tudja biztosítani a brüsszeli képviseletet és védőernyőt, és az képes előre vinni ügyeinket.

Az RMDSZ EP-képviselői listájának harmadik jelöltje mindezt az 1848-as forradalmárok alkotta közösség erejével példázta, de párhuzamot vont az ukrajnai helyzettel is, ahol az újonnan felállt vezetés első intézkedése a nyelvhasználati jogok eltörlése volt. „Az Európai Unióra azért van szükségünk, hogy védőernyőt nyújtson számunkra, illetve annak lehetőségét, hogy az EU-ból támogatást szerezzünk közösségi jogaink kivívásához” – mondta beszédében Vincze Lóránt.

A szónok szerint európai példákkal, európai országokban működő autonómiákkal az RMDSZ segítséget tud nyújtani a Romániában élő magyaroknak, hiszen azokat a példákat itt is alkalmazni lehetne. „Meg kell értetnünk a román többséggel: ahogy a Dél-Tirolban élő olasz embereket nem bántja a német anyanyelvűek autonómiája, úgy mi is kérhetünk regionális nyelvhasználatot Erdélyben, hiszen ez nem bántaná a többséget, semmit nem venne el tőlük. Azt szeretnénk, ha a mindenkori hatalom segítene bennünket, hogy az ország olyan polgárai lehessünk, akik jól érzik magukat és megerősödnek szülőföldjükön, hiszen ezzel a többség is nyer” – emelte ki felszólalásában a jelölt.

Vincze szerint erre a 25 éve működő, és azóta sem nevet, sem célokat nem változtató, ugyanazon értékek mellett a magyar közösségért dolgozó RMDSZ jelent garanciát, az erős képviselethez pedig az erős hármas láncszem – helyi, bukaresti és brüsszeli magyar képviselet – szükséges.

Kimaradt?