Mentik, ami menthető a szárhegyi Lázár-kastélyból

Négy évtizedes alkotói munka látja kárát a gyergyószárhegyi Lázár-kastély tulajdonosai közötti széthúzásnak. Bár az illetékesek azt remélik, mindez csak ideiglenes állapot, a kiköltöztetett műtárgyaknak igyekeznek végleges helyet találni.

„Ha ilyen erővel építenének, mint ahogyan rombolnak, az még a turizmus javára is válhatna akár” – jelentette ki egy szárhegyi lakos, miközben a Lázár-kastély udvarán zajló eseményeket figyelte a háttérből. Természetesen csak a kapun kívülről, mert beljebb nem teheti a lábát senki, a takarítónőn és az adminisztrátoron kívül. Közel egy hónapja annak, hogy a kulturális és művészeti értékeiről, az itt tartott nemzetközi képzőművészeti táborokról oly híres kastély bezárt a turisták előtt is.

Nincs egyezség a tulajdonosok között

Miután a három tulajdonos, a Liphtay, Berczely és Vormair család visszaigényelte és visszakapta a kastélyt, kötelesek voltak Hargita Megye Tanácsának rendelkezésére bocsátani az ingatlant, a jogszabályok értelmében három évig. Ezt követően haszonkölcsöni, díjmentes szerződés keretében további két hónapig használhatta az ingatlant az önkormányzat alárendelt intézményeként működő Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, azonban ennek lejárta után a bérlő kénytelen volt kivonulni a kastélyból és biztonságba helyezni a könnyen mozgatható, esetenként több ezer eurót érő képzőművészeti alkotásokat.

Borboly Csaba megyei tanácselnök azt mondta, amíg nincs végleges megállapodás a kastély tulajdonosaival, addig nincs jogi alap közpénzeket költeni az ingatlan fenntartására, a törvény ugyanis nem enged költeni olyan épületre, amely nincs az önkormányzat birtokában vagy nincs érvényes szerződés róla. Megoldás lett volna, ha a felek meg tudnak egyezni egy elfogadható bérleti díjban, azonban a a tulajdonosok között sincs egyetértés.

Az egyezkedések kapcsán a Liphtay család partnernek bizonyult, az ajánlott összeggel viszont elégedetlen volt a Berczely család, legutóbb pedig Vormair István, az egyedüli Szárhegyen élő tulajdonos fordult bírósághoz, megtámadva az ingyenes haszonbérlést. Szakértői vélemény által megállapított ár szerint a kastély bérlése 100 ezer euró lenne, ami igencsak tekintélyes összeg, figyelembe véve, hogy a Peleș-kastélyért évi bérleti díjként 20 ezer eurót fizet az állam.

Vormair a néhány hete kezdődött költözéskor azt nyilatkozta, hajlandó az együttműködésre, de csak bizonyos feltételek mellett. Úgy véli, mivel évek során nem volt kivel szóba állnia, most már csak peres úton szerezhet magának igazat, ugyanakkor nem menekülhet meg a bérlő a számonkéréstől, sem a bérleti díj kifizetésétől azáltal, hogy lakat alá helyezte a kastélyt. Ragaszkodik hozzá, hogy megtörténtjen a szakértő jelenlétében történő hivatalos átvétel- átadás, ehhez pedig igazolni kell, hogy eredeti állapotban kerül vissza gazdájához az ingatlan. Emellett a pontos elszámoláshoz is ragaszkodik, és amíg ez nem történik meg, addig nem látja lehetőségét, hogy bármilyen formában is beszélni lehessen a kastély újranyitásáról, turistafogadásról.

Mindent elköltöztetnek

„Az utóbbi hetekhez képest a helyzet változott, úgy döntöttünk, hogy mindent kiköltöztetünk a kastélyból, mivel azóta sem sikerült egyezségre jutni a tulajdonosokkal. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ tulajdonában lévő össze alkotást elszállítjuk, de hangsúlyozom, egyelőre ideiglenes a kiköltözés, nagyon reméljük, hogy meg fog oldódni a helyzet” – nyilatkozta a maszol.ro kérdésére Csergő Mária ideiglenes igazgató.

A műalkotásokat megpróbálták a legnagyobb szakértelem mellett elszállítani és tárolni: a faszobrok és a festmények fedett épületben vannak, a kőszobrokat kültereken helyezték el, kizárólag olyan helyszíneken, ahol kamerás felügyelet van, részletezte az igazgatónő. „A szobrok szakszerű tárolását megoldották, egy alkotás sem került le a földre, minden el van szállítva biztonságosan, a képek is szakemberek véleményezése alapján vannak elraktározva. Mindenki bízik abban, hogy a közeljövőben újra lehet majd a kastélyt látogatni, jelen pillanatban azonban a takarítónőn és az adminisztrátoron kívül nem teheti be a lábát senki az épületbe” – hívta fel a figyelmet Csergő Mária.

Ideiglenes költöztetés, végleges helyszínekkel

A negyven éves múltra visszatekintő képzőművészeti táborok ideje alatt ezeregynéhányszáz alkotás látott napvilágot, a művésztelepre a világ minden tájáról érkeztek szobrászok, festőművészek, grafikusok. Az általuk teremtett képzőművészeti kincs megfelelő tárolása nagy felelősség, vallják az illetékesek. Bár a kastély bezárásáról ideiglenesen döntöttek, az alkotásokat megpróbálják minél biztosabb és végleges helyszínekre vinni.

A tervek szerint márciusban kiállítás nyílik az alkotások egy részéből, a kultúrházban vagy a sportcsarnokban. A turisták előtt zárva marad továbbra is a Lázár-kastély, amely ténynek Gábor László polgármester szerint turisztikai szempontból nagyon rossz üzenete van, hiszen sok látogatót más irányba vezet a jelenleg kialakult helyzet. 

Kimaradt?