Felújítják a Marosvásárhelyen kiégett tömbházat

Elkezdték a felújítási munkálatokat Marosvásárhelyen a Kövesdomb lakónegyedben július 7-én kiégett tömbház homlokzatán.

"A polgármesteri hivatal költségein folyamatban lévő renoválást két-három hét alatt be is fejezik" – hangzott el az ígéret hétfőn Claudiu Maiortól a marosvásárhelyi polgármester tanácsadójától.0910kiegett blokk

Gligoraş Maria két hónapig a hivatal költségén az Ifjúsági Házban lakott frissen költözött vissza a lakásába.

A maszol.ro-nak elmondta: mivel csak egy szobája van a lakásban, amely a konyhával és a fürdőszobával együtt kiégett, még az sem lett volna ahol aludnia, ezért jól fogott a segítség.

„Keserves volt, mert nem tudtam, hogy valaha sikerül-e visszaköltözni az első emeleti lakásába” – magyarázta az idős hölgy.

Hozzátette: kisnyugdíjasként neki már nem adnak kölcsönt, így nagyon nehéz volt annyira helyrehozatni a lakást, hogy visszaköltözhessen.

Ugyanis a idős lakosnak a hűtőszekrénytől, a mosógépig, kazánt, bútort, ágyneműt, ruhát, konyhai berendezést, mindent meg kellett vásárolnia, ugyanis mindene odaveszett a tűzben.0910 javitas lakok ae

A húsz családból, akiknek lakását a tűz érte, hétnek nem volt lakásbiztosítása, küzülük ötöt érte a legnagyobb kár.

Az önkormányzat az augusztusi ülésen Ionela Ciotlăuş alpolgármester kezdeményezésére megszavazott egy családonkénti 1500 lejes gyorssegélyt, ezt a családok meg is kapták.

A többi kárvallott is hamarosan hozzájut a polgármesteri hivatal által nyújtott 1500 lejes támogatáshoz – magyarázta Claudiu Maior.

{loadposition OTP}

Bükkösi Katalin nyugdíjas a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: a nyolcadik emeleti lakásuk 50 százalékban károsult, a helyreállítása eddig ötezer lejükbe került.

„A biztosító is fizetett, de kölcsönhöz is kellett folyamodnunk, hiszen a bejárati vasajtót, a termopán ablakokat, a nappaliban a bútort, a konyhában a hőközpontot ki kellett cserélnünk. Festeni kellett az egész lakásban és az ágyneműtől kezdve a ruhákig mindent kimosni. Most várjuk a nagy villanyszámlát” – mondta a lakó.

Adela Ivan a kiégett tömbház adminisztrátora érdeklődésünkre ismertette: még mindig nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet, emberi mulasztás vagy műszaki hiba.

Kimaradt?