Ingyen utazhatnak márciustól a kolozsvári tanulók

Márciustól ingyenes tömegközlekedési bérletet kapnak a közoktatásban tanuló kolozsvári diákok – közölte Horváth Anna alpolgármester a transindex.ro-val. A bérlet a lakóhely és az iskola között közlekedő járművekre, legfeljebb két vonalra lesz igényelhető. A helyi költségvetésből 4 millió lejt fordítanak az igyenes utazás finanszírozására.

Emellett busz- és mikrobuszjáratokat indított január 6-tól a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) Felek, Györgyfalva és Bányabükk irányába. A közszállítási vállalat a településekre utazók bérletét egy ingyenes városi buszvonallal is kibővíti. Liviu Neag, a vállalat igazgatója elmondta, hogy Györgyfalvára az M13-as, Bányabükkre az M12-es buszjáratot indítják, Felek községbe pedig az M11-es mikrobusz közlekedik.

A járatok naponta, minden órában indulnak az említett falvak és a Cipariu tér között, hétvégén is. A menetrend letölthető a vállalat honlapjáról.

 

Kimaradt?