Centenáriumát ünnepli a Kézdivásárhelyi Sportegyesület

Nagyszabású sporteseményre készül Kézdivásárhely: fennállásának századik évfordulóját ünnepli a Kézdivásárhelyi Sportegyesület, ezzel egyidőben a céhes város sportéletének valamennyi sportága és sportolója. A szeptember harmadik hétvégéjére tervezett rendezvény sporthétté alakult át, ezen a héten a sporté és a sportolóké lesz a főszerep. A KSE születésnapját szeptember 12. és 17. között ünneplik.

A tervezett sporthét eseményeit sajtótájékoztatón ismertette Molnár Cornel KSE-elnök, Szabó Vincze KSE-alelnök és Kocsis Zoltán sportiroda-vezető. Az események a megemlékezés jegyében zajlanak, fotókiállítással, öregfiúk mérkőzésével és egy sportgálával elevenítik fel az elmúlt 100 év sporttörténéseit. A céljuk minél több régi és új sportolót megmozgatni, minden korosztályban és minden sportágban tevékenykedő sportkedvelőket.

Az esemény egyik legkiemelkedőbb momentuma a fotókiállítás lesz, amelyen régi fotóritkaságok tekinthetők majd meg, többek közt az 1930-as évekből. A tárlatot állandósítják a Sportcsarnok előterében – számolt be Kocsis Zoltán.

Molnár Cornel kiemelte, a színpadon két viszonylag új sportág, a Kangoo Jumps és a Zumba tánc bemutatóizajlanak majd. Ez azért fontos, mert végre meg kell teremteni az igazi sporthangulatot a városban, ahol a résztvevők csak sportolnak, ha sportrendezvényről van szó.

A programkínálat sokszínű: a családos vetélkedőktől a fogyatékkal élők futóversenyén át az öregfiúk labdarúgó mérkőzéséig lesz minden. Lesz klasszikus értelemben vett erőember-verseny is, amelyre Sepsiszentgyörgyről és Csíkszeredából is vannak már jelentkezők. A legkisebbeknek taposó- és görkorcsolya-versenyt hirdetnek.

A sporteseményre 700-800 sportolót hívtak meg, de ennél többre is számítanak a szervezők. Az öregfiúk névsorában eddig 70 év szerepel, a legidősebb 94 éves. A versenyek és bemutatók helyszíne nagyrészt a Sportcsarnok és a Stadion lesz, de lesznek versenyek a különböző szakosztályok székházaiban is.{loadposition otp}

A város vezetősége és a helyi sportélet nagyjai szeptember 15-én, szombaton 10 órától, sportgála keretében díjazzák az élsportolókat, megemlékeznek a kézdivásárhelyi sporttörténelem nagyjairól, a régi sportolóknak pedig köszönetet mondanak szülővárosuk hírnevének öregbítéséért.

A 100 éves a KSE rendezvényének újdonságait és programját elérhetik a www.kezdisport.ro honlapról.

Program

Szerda, szeptember 12.

16.00: Asztalitenisz bajnokság – NMSK asztalitenisz csarnoka (Dobolyi Aladár: 0745 338416)

Csütörtök, szeptember 13.

15.00: Cselgáncs bajnokság gyermekeknek - Nagy Mózes Sportklub cselgány terme (Veres László)

17.00: Labdarúgó mérkőzés – Sinkovits stadion – Sport Club.....? (még nem tudjuk, hogy kivel)

17.00: Tekebajnokság - KSE klub (a pénzügy háta mögött)

Péntek, szeptember 14.

14.00: Lábtenisz bajnokság gyermekeknek – Sinkovits stadion (Nagy József: 0752 377675)

16.00: Lábtenisz bajnokság felnőtteknek – Sinkovits stadion (Dobolyi Árpád: 0730 600312)

17.00: Tekebajnokság folytatása – KSE Klub

18.00: A osztályos teremlabdarúgó mérkőzés – sportcsarnok – KSE – Galaci United

Szombat, szeptember 15.

8.00: Gyalogtúra - indulás a Sinkovits stadiontól (Szőcs János: 0741 037818)

9.00: Kerékpártúra a Nemere Útján – indulás a sportcsarnoktól (Pálházi Róbert: 0753 099315)

9.00: Teniszverseny a Molnár Józsiás parkban

9.00: Kosárlabda mérkőzés férfiaknak – sportcsarnok (Lénárt Adolf)

9.00: Focitorna a labdarúgó iskola növendékeinek – Sinkovits stadion (Csengeri Attila)

10.00: Ünnepi pillanatok: fotókiállítás, megnyitó és köszöntések – sportcsarnok előtere

10.30: Zumba és Kangoo Jumps bemutatók – sportcsarnok előtere

11.00: Rádióamatőrök versenye és bemutató sátor a Sinkovits stadionban (Szöllősi László)

11.30: Futóverseny fogyatékkal élő fiataloknak (Kocsis Zoltán, Szabó Vincze, Molnár Cornel)

12.00: Futóverseny gyermekeknek, ifjaknak és felnőtteknek – Sinkovits stadion

12.00: Kézilabda mérkőzés – sportcsarnok - NMSK-Udvarhelyi ISK-országos ifi I.-es országos bajnokság lányoknak (Szász Csaba)

12.00: Jégkorongosok bemutatója – sportcsarnok melletti tér (Márton Sándor)

13.00: Minifoci torna öregfiúknak- sportcsarnok (Bede Tihamér)

14.00: Íjászbemutató és tanítás a Sport Club vezetésével – Sinkovits stadion, hátsó pálya

18.00: Öregfiúk labdarúgó mérkőzése – Kézdivásárhely – Sepsiszentgyörgy - Sinkovits stadion

Vasárnap, szeptember 16.

9.00: Gombfoci bajnokság – sportszálló társalgója (Kozman Béla: 0741 053848)

10.00: Sakk bajnokság gyermekeknek és felnőtteknek – (Bakk Attila: 0720 246714)

14.00: Karate bemutató – KSE, Ashihara – sportcsarnok (Vikol Lehel)

14.30: Karate bemutató – Sporting Budo Karate Klub – sportcsarnok (Vajik Csaba, Bartók Csaba)

14.00: Családos vetélkedő – Sinkovits stadion

15.00: Kosárlabda mérkőzés lányoknak (U15-ös korosztály) – sportcsarnok

16.00: A város legerősebb embere – vetélkedő – sportcsarnok parkoló(Hengán Csaba, Szabó Vincze)

18.30: Taposómotor, görkorcsolya és kerékpárverseny – sportcsarnok parkolója

Hétfő, szeptember 17.

17.00: Kosárlabda mérkőzés A osztályos lányoknak KSE – Bukaresti Olimpia- sportcsarnok

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát

 

Kimaradt?