Aranyéremmel tüntették ki a BBTE két hallgatóját és egy oktatóját

A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor az Országos Tudományos Diákköri Tanács kitüntetéseket átadó ünnepi ülésére hétfőn, ahol két kolozsvári egyetemi hallgató és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egy tanára is a díjazottak között volt.

A kétévente megszervezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciák záróakkordja mindig a Pro Scientia Aranyérmek, illetve a Mestertanár Aranyérmek odaítélése, melyekkel a kiváló, kutatómunkát végző egyetemisták, illetve az őket felkészítő tanárok munkáját értékelik. A Pro Scientia Aranyérem díjazottai között volt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának hallgatója, Fodor János is, aki dr. Toth Szilárd segítségével végezte a díjhoz vezető kutatásait. Ugyancsak Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben tanul Kató Szabolcs Ferencz, aki dr. Balogh Csaba tanítványaként érte el ezt a kiemelkedő eredményt. Mindketten Közigazgatási is Igazságügyi Minisztérium különdíjában is részesültek

A Mestertanár Aranyérem díjazottai ez előző tíz év saját kutatásai, illetve a Tudományos Diákköri Konferenciákon résztvevő hallgatók tudományos szárnypróbálgatásait segítő elkötelezett munka és ennek eredményei alapján kerülnek kiválasztásra. Az idén dr. Néda Zoltán egyetemi tanár, a BBTE Fizika Karának oktatója is átvehette a kitüntetést.

A díjakat Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatói minden alkalommal számos díjjal és különdíjjal térnek haza az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról, ennek is köszönhető, hogy 2015-ben Kolozsváron kerül majd sor a Fizika, Földtudományok és Matematika szekció üléseire, amikor is első alkalommal tartják az OTDK egy szekciójának munkálatait határon túli intézményben.

Kimaradt?