Városba költözött a falu Csíkszeredában (GALÉRIA)

Állatbőgés, traktorzúgás és nem utolsósorban gyerekzsivaj töltötte be a hétvégén a csíkszeredai Dendrológiai parkot: a falu „városra költözött”. A 7határ gazdaportál, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák egyesülete, valamint Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által szervezett eseményre a szervezők becslése szerint mintegy 9000 ember látogatott ki.

A számos állatfajtát, mezőgazdasági gépeket, traktorokat, hagyományos termékstandokat felvonultató rendezvényen az érdeklődők részletes betekintést kaphattak a falusi élet mindennapjaiba.Változatos programok vártak minden korosztályt, nagyon népszerűnek bizonyultak a kiállított állatok, állatsimogatók, de hatalmas sikernek örvendett például a tehénfejés, amely során az összesereglett gyerekek helyben kóstolhatták meg a frissen fejt habos tejet. Betekintést lehetett nyerni a kenyérsütés folyamatába, a szénaboglyarakás rejtelmeibe, de a kiállított régi és modern traktorok is sok érdeklődőt vonzottak, főként a fiatalabb korosztályból.

Bárki magára ölthette a juhász subáját, a fiatalabbak pedig a lovaglást próbálhatták ki pónilovakon. Emellett termékkiállítás és hagyományos termékvásár is helyet kapott a rendezvényen, számos standnál kóstolókat tartottak.

A falu részeként épült esztenán a kászoni juhászok túróspuliszkát készítettek, amit mondhatni percek alatt kapkodtak el a kíváncsiskodók. Tömegeket vonzott ugyanakkor az állatok etetése, a gabonaőrlés, valamint a vacsárcsiak által üstben készített, héjában főtt krumpli kóstolása is. A rendezvény sikerességét bizonyítja, hogy nagyon sok család a városban épült faluban töltötte a délelőttöt, délutánt.

Az esemény megnyitóján Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere elmondta, szeretné, ha nem csak két napig, hanem időszakosan máskor is sikerülne megtartani ezt a sok embert megmozgató rendezvényt. „A Dendrológiai park úgy néz ki, hogy két napra megtalálta a rendeltetését, de jó lenne, ha hosszútávon is ilyen rendezvényekkel lehetne benépesíteni. Szép kezdeményezés, gratulálok azoknak, akik ezt összehozták” – emelte ki a városvezető.

„Rendbontás nélkül zajlottak a programok, nem volt szükség fegyelmezésre, és a visszajelzések alapján a kilátogatók is nagyon élvezték. Az elképzelés az volt, hogy egy olyan rendezvényt hozzunk tető alá, amelyen nincs színpad, sörsátrak és lacikonyha, mégis tömegeket szólítson meg. Ez sikerült is. Mindegyik stand és program nagyon népszerű volt, az állatsimogató és a játszóház egész nap vonzotta a kicsiket. A cél, miszerint hozzuk közel a falutól elszakadt lakókat a falusi élet mindennapjaihoz, teljes mértékben megvalósult” – számolt be lapunknak Mihály László, szervező, a 7határ gazdaportál igazgatója, hozzátéve, hogy jövőben is szeretnék új ötletekkel „városra költöztetni a falut”. 

Kimaradt?