Verespatak: az ortodox egyház és az akadémia is ellenzi a beruházást

Az ortodox egyház és a román tudományos akadémia ismételten megerősítette, hogy ellenzi a verespataki ciántechnológiás bányaberuházást.

Constantin Stoica, a román ortodox egyház szóvivője egy televíziós műsorban emlékeztetett, hogy az egyház már tíz évvel ezelőtt a beruházás ellen foglalt állást. „A környezet Istentől kapott ajándék, amit meg kell őrizni. A román ortodox egyház zsinata az akadémia véleményére alapozva foglalt állást, és ebben a pillanatban az egyház álláspontja változatlan” - mondta a szóvivő, akit a Romania libera című napilap idézett csütörtökön.

A szóvivő szerint egyetlen állami hatóság sem vállalja egyértelműen a felelősséget a tervezett beruházás által felvetett súlyos környezetvédelmi, örökségvédelmi problémákért. „Nem ellenezzük az ország gazdasági fejlődését, de nem szabad örökre tönkretenni azt a régiót” - mondta a szóvivő.

Ionel Haiduc, a tudományos akadémia elnöke is kifejtette egy televíziós műsorban, hogy a kitermelni tervezett arany csak a töredékét fedezi a beruházási költségeknek. Szerinte a 6 százalékos évi kitermelési járadék, ami a tervek szerint a román államot illeti meg, túl kevés, és nem indokolja a beruházás környezeti, örökségvédelmi kockázatainak vállalását - mondta az akadémia elnöke.

A napokban az erdélyi magyar történelmi egyházak is közös állásfoglalásban tiltakoztak a bányanyitás ellen. Mint írták: „tiltakoznak a természetrombolás, a magántulajdon megsértése, a kulturális értékek rombolása ellen, ami a jogszerűtlen törvénytervezet elfogadásával és végrehajtásával bekövetkezne. Felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a kezdeményezését. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor felkérik Románia parlamentjének tagjait, hogy a törvényről való szavazáskor utasítsák el a tervezetet.”

Kapcsolódók

Kimaradt?