Kifizetik a vadkárok egy részét Háromszéken

Több mint 50 háromszéki gazda kap kártérítést a medvék okozta károk miatt. A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal elkezdi kifizetni azokat a gazdákat, akiknek háziállatait tavaly medvék ölték meg, számolt be Gheorghe Neagu. A hivatal igazgatója szerint összeállították már a kártérítési dokumentációt, következik, hogy a Erdészeti és Vadászati Felügyelőség jövő héten elkezdje a kifizetéseket.

Az 51 háromszéki gazdának 200 és 4500 lej közti kártérítést kell kifizetnie az államnak. Gheorghe Neagu ugyanakkor leszögezte: most kizárólag azok kárát térítik meg, akiknek tehenét, juhait ölték meg a medvék, egyelőre nem fizetnek a mezőgazdasági terményekben okozott egyéb vadkárok miatt.

A környezetvédelmi szakember szerint idén már kevesebb kárt okoztak a medvék, mint az elmúlt esztendőkben. Példaként említette, hogy tavaly ebben az időszakban több mint 60 medvék által okozott kárt jelentettek a gazdák, idén eddig alig 30 panasz érkezett a hatósághoz. Gheorghe Neagu ezt azzal magyarázta, hogy a Környezetvédelmi Igazgatóság villanypásztorokat adott használatba azoknak az esztenatulajdonosoknak, akik ezt igényelték, és ezzel távol tartják a vadállatokat a háziállatoktól.

Statisztikák szerint Kovászna és Hargita megyékben van a legnagyobb barnamedve populáció, a hatóságok 2300 egyedet tartanak nyilván a két székelyföldi megyében. Az uniós Lifeursus projekt keretében a www.carnivoremari.ro honlapon hozták nyilvánosságra a medvék által leginkább lakott térségek térképét.

Kapcsolódók

Kimaradt?