„A székely cigányok nagyon szerették Cioabă királyt"

Elismerték "királyuknak" és nagyon szerették a székelyföldi romák a nemrégiben elhunyt Florin Cioabát. Ugyanúgy tisztelik és elismerik utódait a "trónokon": Daniel Cioabát, a romániai romák királyát és Dorin Cioabát, a romák nemzetközi királyát. Mindketten az elhunyt "uralkodó" fiai.

Minderről Ötvös Viktor, a háromszéki „Amenkha” Roma Egyesület elnöke beszélt csütörtökön a maszol.ro-nak. „Hogyne ismernénk el a két királyt, hiszen tartottuk a kapcsolatot az apjukkal is! A székelyföldi cigányok soha nem kételkedtek Florin Cioabă királyi minőségében. Meg volt nevezve királynak, és a fiai is éppen úgy királyok” – jelentette ki.

A roma vezető elmondta, a volt király temetésén a háromszéki romák négy képviselője vett részt. Tájékoztatása szerint most a hat hétig tartó gyász időszaka van, amit a roma hagyományok értelmében tiszteletben kell tartani, ennek az időszaknak a végén találkozót kérnek az új királyokkal.

„El fogunk menni a fiúkhoz tárgyalni, hogy lássuk, mire gondolnak a továbbiakban, akarnak-e a székely romákkal kapcsolódni. Az édesapjuk nagyon rendes volt, nagyon sokat tett értünk, és mindig támogatott minket” – mondta el Ötvös. Azt is megtudtuk, románul fognak tárgyalni a Cioabă-utódokkal, mert a székelyföldi romák nem beszélik anyanyelvüket, sokan közülük románul is alig tudnak.

„Hogy csak a koronát akarják majd viselni a fejükön, vagy tesznek is értünk, a cigányságért valamit, ezen belül is a székely cigányokért, meglátjuk” – fogalmazott Ötvös.

A click.ro bulvárlap szerint a roma "király", Florin Cioabă halála megosztotta a romániai roma közösséget, ugyanis egyesek nem ismerik el az újonnan "felkent" királyokat. A portál értesülései szerint az idősebbik gyermek, Dorin nemzésképtelen, emiatt volt szükség arra, hogy a fiatalabbik, Daniel is koronát kapjon. Erre reagált a iaşi-i cigányok vezére, Ferdinand Stănescu, aki a sajtónak kijelentette, a Cioabă család sarjai csak Szeben megyében uralkodhatnak a cigányok felett, máshol az országban nem ismerik el őket.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?