Nem jó összevonni az egészségügyi kártyát és a személyi igazolványt

Nagy vitát kavart az elektronikus személyi igazolványok kibocsájtására vonatkozó kormányzati rendelet elfogadása, melynek értelmében összevonnák az egészségügyi kártyák és az elektronikus személyi igazolványok kibocsájtását. Erről Cseke Attila szenátor számolt be a szerdán, a képviselőházban lezárult végszavazást követően.

Cseke elmondta, hogy a kormány javaslata alapján az elektronikus személyi igazolvány tartalmazni fogja az állampolgárok egészségügyi kártyáján szereplő információkat is. Szerinte több szempontból is aggályos ez a fajta összehangolása a két azonosító rendszernek, hiszen az Európai Unióban csak egy tagállam: Portugália alkalmazza ezt a rendszert, ahol a személyi igazolvány egészségügyi kártya is. Annak ellenére, hogy 2006-ban került először törvényi szintre az egészségügyi kártyák kibocsátására vonatkozó szabályozások, Románia csak 2010-től alkalmazta ezt.

Az a rendelkezés, amelyet a kormány szerdán megszavazott, abban áll, hogy a már meglévő egészségügyi kártyákat ki fogják osztani, de párhuzamosan ezzel megkezdődik az elektronikus személyi igazolványok kiadása is, amelyeken szerepelnek az egészségügyi adatok is.

Cseke Attila rávilágított, a személy egészségügyi adatai szakmailag titkosak és az egészségügyi rendszerben kell maradniuk. Komoly személyiségi jogok sérülhetnek, ha bármilyen rés nyílik az egészségügyi rendszerben és lehetőséget biztosítanak arra, hogy bármilyen más külső faktor betekintést nyerjen egy egyén egészségügyi adataiba.

Az RMDSZ képviselőházi frakciója nem szavazta meg a kormány rendeletét, nem ért egyet a két rendszer összehangolásával és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy egyén egészségügyi adatai elérhetőek legyenek más rendszerek számára egyaránt, legyen az akár a Belügyminisztérium informatikai rendszere is.

Kimaradt?