Újabb törvénytervezet készül a pedofilok vegyi kasztrálásáról

A pedofilok kémiai kasztrálásáról dolgozott ki törvénytervezetet három szenátor – írja a Gândul. A kezdeményezés nem újkeletű: 2011-ben már a szenátus hallgatólagosan elfogadott egy hasonló tervezetet, ám akkor a jogszabály megakadt a képviselőháznál.

Ciprian Rogojan, Gabriela Firea és Marian Vasiliev törvénytervezetét az ortodox egyház is támogatja. A jogszabályról tartott szerdai kerekasztal-beszélgetésen a patriárkátus képviselője, Vasile Răducă kijelentette, nemcsak támogatni fogja a kezdeményezést, de népszerűsíteni is. Egy másik egyházi ember, Putna kolostor szerzetese azt mondta, a krisztusi tanítás nem érvényes a pedofilokra, tolvajokra és gyilkosokra. „Esetükben nem fordíthatjuk oda másik orcánkat is" – jelentette ki..

„A keresztény részvét csak ott érvényesülhet, ahol ítélőképesség is létezik, mivel ez a legnagyobb érték” – fogalmazott a szerzetes, példának hozva fel, hogy ha a családban egy kiskorút megrontanak, arra nincs bocsánat, hiszen egy életre szóló traumát okoz a gyermekben egy ilyen esemény.

A vegyi kasztrálás lényege egy hormonkezelés, amely kioltja a nemi vágyat és a nemi ingereket, a kezelés megszüntetésével viszont a szexuális funkció helyreáll. A törvénytervezet értelmében egy kiskorú megrontásáért elítélt személy börtönbüntetését lerövidítené, ha ennek a hormonkezelésnek önszántából aláveti magát.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott: a jelenlegi törvény túlságosan megengedő, egy pedofilra legtöbb 5 év börtönbüntetést szabhatnak ki, jó magaviseletért pedig a büntetés akár felére is lecsökkenhet. Ha a szabadlábra helyezett bűnöző megismétli tettét, és elkapják, ismét börtönbe kerül.

Ciprian Rogojan szenátor szerint a törvénynek súlyosbító tényezőként kell kezelnie azokat az eseteket, ahol a bűnöző áldozata 13  évesnél fiatalabb kiskorú. Hangsúlyozta, gazdasági szempontból is megéri az államnak, hogy vegyi kasztrálást alkalmazzon ezeken a bűnözőkön, hiszen a kezelés olcsóbb, mint a fogvatartás.

Az orvosok szerint a vegyi kasztrálás a társadalomnak és a pedofilnak is hasznára lehet, mert ez egy pszichés deviancia. Az egészségügyi szakemberek viszont nem értenek egyet, hogy a vegyi alapú orvosi beavatkozást kasztrálásnak nevezzék. „A kasztrálás bosszúval kapcsolatos fogalom az egészséges férfiak körében, egy elégtétel, hogy a pedofilt a nemi szerveinek kiiktatásával büntetik” – magyarázta Cristian Andrei, orvos pszichiáter, aki szerint ez agresszív magatartás, amit nem szabad népszerűsíteni.

A szakember hangsúlyozta, hiába fenyegetnek egy pedofilt nemi szervei eltávolításával, mert az illetőt nem a genitáliája irányítja, hanem egy agyi sérülés, pszichés elferdülés. Ezért, mivel pszichiátriai betegségről van szó, az érzések, érzelmek, lelki egyensúly és társadalmi normák kontextusa felől kell megközelíteni a problémájukat – mondta a tanácskozáson résztvevő orvos.

A törvénytervezet a következő parlamenti ülésszakban kerül napirendre.

Marian Vasiliev szenátor szerint valamennyi elítéltet, függetlenül az elkövetett bűncselekménytől, alá kéne vetni a vegyi kasztrációnak.

A Gândul internetes fórumán az olvasói véleményezők sorában felháborodást vált ki Vasilievnek ez a felszólalása, másként megvilágítva: „ha a fiam focizás közben betör egy ablakot, ezért vágják le a fütyijét?” Amúgy a tervezettel kapcsolatos olvasói vélemények meglehetősen hevesek. Vannak, akik az egész ortodox egyházat, élén a Putna kolostor szerzetesével marasztalják el, mondván, hogy a szerzetesekkel kéne kezdeni a kasztrálások sorát. Egyik véleményező rávilágít: nem büntetésként alkalmazná a vegyi kasztrálást a papokra, hanem segítségként számukra az önmegtartoztatási fogadalom megtartásában. Mások köztéri kivégzést kérnek a pedofilokra. Felmerült az a kérdés is, hogyan bánna el a törvény a női pedofilokkal? Abban viszont valamennyien megegyeznek, hogy bármilyen formájában fogadja el a parlament a törvényt, mentesítés nélkül a papokra is érvényesíteni kell azt.

 

Kimaradt?