Enyhítik húsvétkor a kijárási korlátozásokat az ortodox hívek számára

Az ortodox hívek lehetőséget kapnak arra a hét végén, hogy átvegyék a megszentelt kenyeret az egyházközségük templománál – jelentette be kedd este a belügyminiszter.

Marcel Vela az ortodox egyházzal kötött megállapodásról számolt be a sajtónyilatkozatában. Ez a dokumentum az ortodox húsvét (április 19-20.) megünneplésének módját szabályozza a szükségállapot körülményei között.

A belügyminiszter elmondta: ortodox nagypénteken és nagyszombaton reggel héttől délután ötig a hívek átvehetik a megszentelt kenyeret az egyházközségük templománál. A kenyeret az egyház alkalmazottai és önkéntesei osztják szét a templom előtt a „szociális távolság” betartásával.

Marcel Vela közlése szerint a híveknek a lakhelyelhagyási nyilatkozat kitöltésekor a templomukat kell megjelölniük úticélként. A miniszter hangsúlyozta, az egyház alkalmazottainak és fehér karszalagot viselő önkénteseinek a feladata gondoskodni arról, hogy az emberek betartsák kenyérosztás közben a szociális távolságot.

 

A megállapodás szerint a Jeruzsálemből érkező szent lángot az egyház önkéntesei és rendőrök osztják szét a híveknek szombat 20 óra után. Az emberek kimehetnek átvenni a lángot a lakhelyük vagy portájuk elé az utcára, ügyelve arra, hogy ne alkossanak háromfősnél nagyobb csoportokat – mondta el Marcel Vela. A kórházakhoz, a szociális központokhoz és a karanténközpontokhoz szintén a belügyi szervek képviselői juttatják el a szent lángot.

A belügyminiszter a sajtótájékoztatón megköszönte a nyugati-keresztény egyházak romániai tagjainak (így a katolikus, református, unitárius és evangélikus közösségnek), hogy fegyelmezetten ünnepelték a húsvétot az elmúlt hétvégén.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?