Újabb villámcsődület a kétnyelvű feliratokért

Ötödik alkalommal szerveztek villámcsődületet csütörtökön reggel a kétnyelvű feliratokért a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu, volt 17-es számú általános iskola előtt a szülők, nagyszülők, szimpatizánsok.

A kétnyelvű táblácskákon azok a megnevezések szerepeltek, amelyek bent az iskola folyosóin csak románul vannak feltüntetve, például: Contabilitate – Könyvelőség, Cabinet de limbi moderne – Idegennyelv szakterem, Cabinet medical – Orvosi rendelő, illetve a tanügyi törvénynek a tanulók nyelvhasználati jogaira vonatkozó cikkelye, az alkotmánynak az anyanyelvhasználatra vonatkozó bekezdése és az ide vonatkozó közigazgatási törvény paragrafusa.

„Szerencsétlenek”…

Kevéssel nyolc óra előtt megérkezett az iskola vezetősége is, „szerencsétlenek” (săracii) jelzővel illetve az egybegyűlteket.

A sajtó érdeklődése elől elzárkózott az igazgató Adina Maria Chirilă, majd a kapus által kiüzent, hogy elhagyta az irodáját és nem elérhető.

Horváth-Kovács Ádám, a Szülői Kezdeményező Bizottság vezetője a maszol.ro-nak elmondta, az iskolaigazgató indokolatlannak nevezte a kérésüket és elutasította a szülők által felajánlott kétnyelvű táblácskákat. „Azt is kijelentette egy személyes beszélgetésen, hogy amíg ő az igazgató, az irodája ajtaján csak román nyelvű felirat lesz” – mondta Horváth-Kovács Ádám.

A főtanfelügyelő-helyettes nem harcol az ügyért

Az iskola előtti villámcsődületet követően a Szülői Kezdeményező Bizottság négy tagja a Maros megyei tanfelügyelőségre ment, ahol előbb a titkárságon iktatták az Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levelet, majd személyesen is átadták azt. A nyílt levélben arra figyelmeztetik Illést, hogy a hatályban levő 2011/1-es Tanügyi Törvény VII. Fejezete, 94-es cikkelye, 4-es pontja értelmében a főtanfelügyelő-helyettes a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség ajánlása alapján kerül kinevezésre, aminek alapján a kisebbségvédelem is a feladatai közé tartozik, vagyis a magyar gyerekek nyelvi jogainak érvényesítése, a teljes kétnyelvű nyelvi tájkép biztosítása a megye és Marosvásárhely kéttannyelvű iskoláiban.

A szülői bizottság érthetetlennek tartja azt, hogy a főtanfelügyelő-helyettes miért engedi, hogy a gyerekeik osztálytermeinek és az iskolák folyosóinak feliratozása kizárólag egynyelvű - román - legyen és azt, hogy az iskolák könyvtárosai és adminisztratív személyzete napi rendszerességgel felszólítsa a szülőket és a gyerekeket, hogy románul beszéljenek az iskolai ügyintézéseik során.

Illés Ildikó a sajtó érdeklődésére elmondta, tudomása szerint a Liviu Rebreanu Iskolában megoldódott a kétnyelvű feliratozás, majd hozzátette, hogy azt nem a szülőknek kell kívülről megoldaniuk, hanem a tanároknak, tanítóknak, amennyiben van rá igény.

Arra az újságírói kérdésre, hogy amennyiben az iskola vezetősége nem tartja tiszteletben a törvényt, büntethető-e, a főtanfelügyelő-helyettes úgy fogalmazott, hogy ezt a bíróság teheti meg, nem a tanfelügyelőség. „Én nem mehetek, hogy kötelezzem, hogy mit tegyenek ki a falra és mit nem” – hangsúlyozta Illés Ildikó, hozzátéve, hogy véleménye szerint a szülők lehetnének egy kissé türelmesebbek is, „kevesebb cirkusszal és kiabálással sokkal többet érnének el”.

Horváth-Kovács Ádám a további lépésekről a gyerekek és szülők jogainak érvényesítéséért a szülőkkel való tanácskozás után dönt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?