Eltörölné az osztályzatokat néhány tantárgyból a miniszter

Eltörölné az osztályzatokat bizonyos tantárgyak esetében Remus Pricopie tanügyminiszter. Ezt csütörtökön jelentette be, miután oktatókkal és nevelésügyi szakemberrel egyeztetett. A tárcavezető szerint azt kellene elérni, hogy a tanulók jó szívvel, ne szorongva járjanak iskolába. Mint elmondta, vannak tanárok, akik számára az osztályozás hatalmi eszköz, és nem támogatják az eltörlését.

Korábbban egy civil szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a vallás tantárgyból adott magas osztályzatok tulajdonképpen a tanulók lefizetését jelentik, mivel egy felsőbb fokozatú iskolába való beiratkozásnál figyelembe veszik a tanulmányi átlagot.catalog

A Kovászna Megyei Orvosi Kamara pedig arra kéri az oktatási tárcát, testnevelésből minősítsék, ne osztályozzák a diákokat. Mint elmondták, üdvözlik,  hogy a minisztérium megnövelte az iskolai sportfoglalkozások óraszámát, ám szerintük nem kéne beszámítani a tanulmányi átlagba a testmozgással kapcsolatos képességekre adott osztályzatokat.

Az iskolai erőszakról tartott csütörtöki tanácskozáson Pricopie kifejtette, a diákok agresszivitását nagy valószínűséggel az iskolán belül fogyasztott alkohol, kábítószer és dohánytermékek növelik. Szerinte a megelőzéssel lehet a legjobb eredményt elérni, ezért a minisztérium idéntől több évre terjedő programjával kíván az erőszak ellen fellépni.

Kimaradt?