Nem fog osztatlan népszerűségnek örvendeni a sepsiszentgyörgyi városháza legújabb döntése

A sepsiszentgyörgyi garázs tulajdonosok kötelesek éjszakára a garázsban parkolniuk autójukat, hívja fel a figyelmet az önkormányzat, amely nemrégiben hozott határozatot a parkolási rend szigorításáról. Ennek az a célja, hogy parkolóhelyek szabaduljanak fel a túlzsúfolt lakónegyedekben.

A sepsiszentgyörgyi városháza felszólította a város közterületén garázzsal rendelkező lakók figyelmét, hogy november 30-ig közöljék az utca és a tömbház számát, ahol garázzsal rendelkeznek, illetve az éjszakára a garázsban tartott autó rendszámát. Amennyiben változik a garázsban parkoló autó, azt is közölni kell majd Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával. Emlékeztetnek, hogy a 303/2018-as határozat értelmében azok a gépjármű tulajdonosok, akik garázzsal rendelkeznek a város közterületén, este 10 és reggel 6 óra között nem parkolhatják járműveiket a garázsuktól számított háromszáz méteres körzetben.

Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat célja elérni, hogy az autótulajdonosok legalább éjszakára a garázsban tartsák az autójukat, ezáltal parkolóhelyek szabadulhatnak fel a lakónegyedekben ahol egyre több a személygépkocsi, így egyre nehezebben lehet parkolóhelyeket találni. Tapasztalatok szerint vannak, akik nem rendeltetésszerűen, például lomtárként használják a garázsokat és az autókat közterületen parkolják.

A sepsiszentgyörgyi városháza emlékeztet, hogy a bejelentéseket elmulasztó lakókat 1000 és 2000 lej közötti-, míg a parkolásra vonatkozó rendeletet megsértő személyeket 500 és 1000 lej közötti bírsággal sújthatja a Helyi Rendőrség.

Mint arról beszámoltunk, a parkolóhelyek felszabadítása érdekében ugyanez a rendelet kitiltotta éjszakára a lakónegyedi parkolókból a 1,9 tonnánál nagyobb, céges, áruszállító és 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító autókat is. Az indoklás szerint a szigorításra azért van szükség, mert a város utcáin, a tömbházak közötti sétányokon és parkolókban több haszongépjármű vesztegel, több autó helyét is elfoglalva. Ezek a járművek általában vállalatok tulajdonában vannak, melyeknek van saját kialakított parkolójuk, ám a gépkocsivezető inkább a lakása mellett állítja le ezeket, és foglalja a parkolóhelyeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?