Jelentést kapott az ENSZ az augusztus 10-i tüntetésen történt csendőri visszaélésekről

Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ) juttattak el egy, az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági visszaélésekről szóló jelentést a szervezet emberjogi főbiztosának kérésére - közölte a Declic közösség.

Marius Stan, a Bukaresti Egyetem totalitarista rendszereket vizsgáló kutatóközpontjának elnöke és a jelentés megszövegezője elmondta, az augusztus 10-i tüntetés után azonnal az ENSZ-hez fordultak, amelynek emberjogi főbiztosa jelentést kért az eseményekről. A jelentéshez több száz tanúvallomást gyűjtöttek össze, csatolták a hatóságok nyilatkozatait, valamint a helyszínen készült fotó- és videóanyagot is.Stan ugyanakkor megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy az erőszakos hatósági fellépést koordináló ezredes előléptetését javasolta a belügyi tárca. „A hatóságok és Carmen Dan miniszter taktikája ez: díjazni a vétkeseket, kitüntetések alá rejteni az erőszakot és a visszaélést. Sajnos a társadalom egy része el fogja hinni, hogy a csendőrök csak kötelességüket teljesítették, és hogy a 'fehérbe öltözött ember' (a szóban forgó ezredes - szerk. megj.) dicséretet és előléptetést érdemel. Mi azonban mást gondolunk erről, és nyilvánosságra hozzuk a csendőrség által elkövetett erőszakos és visszaélésszerű, jogtipró cselekedetek bizonyítékait” - mondta a szakember. 

Marius Stan ugyanakkor kifejtette, a jelentés kezdeményezői remélik, hogy az ENSZ - független és pártatlan szervezetként - rá tudja majd bírni a román hatóságokat, hogy folytassák le a kivizsgálást és vállalják a felelősséget a jogtiprásokért. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?