Visszahívták a romántanárokat, ismét a tanítók oktatják a magyar elemiseket

Úgy tűnik, a románoktatás lassan visszatér a régi kerékvágásba. Az érintett megyékben elkezdték gyakorlatba ültetni a nemzetiségi elemi osztályok románnyelv-oktatását szabályozó, de mind a szülők, mind a pedagógusok által vitatott komrányrendelet-cikkelyt visszavonó új jogszabályt. A Hivatalos Közlönyben is megjelent sürgősségi kormányrendelet értelmében azonnali hatállyal felbontják azoknak a szaktanároknak a munkaszerződését, akik elvállalták az elemisek tanítását.

Mint ismert, a múlt héten elfogadott, és az oktatási miniszter lemondását maga után vonó sürgősségi kormányrendelet szerint a kisiskolásoknak már nem kell a felsőfokú végzettséggel rendelkező romántanárokkal tanulniuk a román nyelvet és irodalmat, hanem újra saját tanítóik tarthatják nekik a románórákat. „A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok elemi osztályaiban tanító tanárok oktatják a román kommunikáció, valamint román nyelv és irodalom tantárgyat az elemi osztályokban” – olvasható a szóban forgó rendelet első cikkelyének első bekezdésében.

„Vártuk a minisztériumtól az ilyenkor szokásos átiratot, ami útmutatást ad, miként kell eljárni ebben az esetben, de nem kaptunk semmit, és valószínűleg nem is kapunk már semmit, úgyhogy elkezdtük a Hivatalos Közlönyben is megjelent kormányrendelet szövege szerint felbontani a kinevezett romántanárok munkaszerződését” – mondta a Maszolnak Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes.

Tájékoztatása szerint a megyeszerte működő magyar iskolák vagy tagozatok közül az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban és az Erdőhegyi Általános Iskolában ez meg is történt, „vagy ma, vagy holnap” pedig a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola is sorra kerül. A többi érintett taniztéményben is a napokban, de mindenképp ezen a héten felbontják a szerződéseket.

Kovács Irén kisebbségi oktatásért felelős államtitkártól kedden arról érdeklődtünk, hogy a sürgősségi rendelet alkalmazásáról a megyei tanfelügyelőségek kapnak-e útmutatót, ám megismételte a pénteki nyilatkozatát, miszerint erről még nem volt egyeztetés a minisztériumban.

A Csiky Gergely Főgimnáziumban kedden már a tanítók tartották a románórákat. „Ahogy iskolakezdés után felhívott a tanfelügyelőség személyzetise, hogy küld valaki, tegnap ugyanúgy szóltak, hogy küldjem be a romántanárnőt hozzájuk – mondta Spier Tünde igazgató. – Aztán értesítettek, hogy mától a tanítók tartják meg az órákat.”

A magyar iskolaközpont igazgatója egyébként kezdettől fogva ellenezte az általános vagy középiskolai romántanárok beküldését az elemi osztályokba, mondván, hogy nincs megfelelő szakképesítésük az ilyen kicsi gyerekekkel való foglalkozásra. Az iskola romántanárai közül nem is vállalta senki az óraadást, így egy eddig Bukarestben dolgozó tanárnőt neveztek ki – de megbízatása alig két hétig tartott. „Máskor, ha csak egy órát, vagy egy osztályt kell rábízni valaki másra, rengeteg elemzés után, körültekintően járnak el, most meg csak úgy rábízták valakire a tanítást. Nagyon felületes megoldás volt” – fűzte hozzá.

A Krónika hétfőn azt írta, hogy a megyei tanfelügyelőségek tegnap körlevelet küldtek az érintett iskoláknak, amelyben elrendelik a tanítók visszatérését. Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a lapnak úgy nyilatkozott: „mindenki, aki az augusztusi rendelet alapján elvállalta a tanítást, tisztában volt a határozat visszavonásának következményeivel”.

Közölte azt is, levélben fordulnak a minisztériumhoz, hogy miként oldják meg a csak pedagógia líceumot végzett tanítók bérezését – Kolozs megyében 12 ilyen eset van –, a sürgősségi rendeletben ugyanis az szerepel, hogy a románórákat a felsőfokú végzettséggel rendelkező tanítók tarthatják (profesor pentru învăţământul primar). A tanfelügyelő-helyettes hozzátette, 75 százalékban a szaktanárok órabér fejében vállalták a kicsik oktatását, tehát megvolt a katedrájuk, és pluszórákat tartottak. Ők visszatérnek az eredeti katedrájukhoz, és a többi pedagógusnak megpróbálnak más tanintézményekben órákat biztosítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?