Több mint 15 ezer diákkal kezdi az új tanévet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem

Nem véletlen, hogy az egyetem az érdeklődés központjában marad, hiszen minden nemzetközi felmérés szerint érdemes itt tanulni – hangzott el kedden, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának 2018-as nyári és őszi felvételi eredményeit kiértékelő sajtótájékoztatón.

Soós Anna rektorhelyettes kifejtette: évek óta a stabilitás jellemzi az érdeklődőket és megmaradókat tekintve is. „Ez azt jelenti, hogy 15 330 diákkal kezdjük az első évet alap- és mesterképzésen – ez egyszázalékos csökkenést jelent a tavalyhoz képest, viszont három százalékos növekedést 2016-hoz képest” – fogalmazott Soós.

Hozzátette: a magyar trendekre is vonatkozik ez a stabilitás. „Nem véletlen, hogy az egyetem az érdeklődés központjában marad, hiszen minden nemzetközi felmérés szerint érdemes itt tanulni” – emelte ki Soós, rámutatva: a minőségi értékelés tekintetében is 5 csillagból 4-et kaptak legutóbb.

A rektorhelyettes beszámolt arról a törődésről, amely a kötelező tanrenden túl is megnyilvánul és segít a karrierek építésében. A tanárok biztosítása szintén kiemelt fontosságú, hangzott el: a kötelező programokon túl kiváló tanári programot is kínálnak az érdeklődők számára, hogy mentorok segítségével már másodévesen részt vehessenek gyakorlatokon.

Az ETDK-n való részvételt és az erre való felkészülést is szeretnék biztosítani. Ehhez előadástechnika és dolgozatírás felkészítőket szerveznek az év elején – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Segíteni az elsőéveseket

Tavaly indult egy program, amely az egyetemistákat olyan tudással látja el, amely különféle szakadékokat hidal át, legyen szó a középiskola és egyetem vagy a települések közötti különbségekről – mutatott rá dr. Markó Bálint, a kihelyezett tagozatokért, a minőségbiztosításért, és a magyar egyetemekkel való kapcsolattartásért felelős rektorhelyettes. A StudHub BBTE számos stratégiát oszt meg a diákokkal, legyen szó vizsgastresszről vagy karriertanácsadásról.

„A cél, hogy az ide becsatlakozó diákok úgy készüljenek fel az elsőéves vizsgaidőszakra, hogy ha remeg is a gyomruk a vizsga előtt, de felruházzuk őket azokkal a kompetenciákkal, amelyekkel egy megváltozott rendszerben jól teljesítsenek” – fogalmazott Markó.

A BBTE Mentor Klub hasonló céllal működik, de szűkebb körnek: ők nemcsak plusz kompetenciákat szereznek, hanem a szakok közötti kommunikáció erősítése is cél – mondta el a rektorhelyettes. Ennek továbbgondolása az Interdiszciplináris Tehetségfórum, itt ugyanis nemcsak szakon belül beszélnek témáikról a hallgatók, hanem egymásnak is kommunikálnak ezekről.

A tanévnyitó október elsején délután 4 órakor zajlik a BBTE-n. Október 4-én este 7 órától Barabási Albert-László kutató tart előadást az egyetemen. Október 22–28. között ugyanakkor az Iskola Másként hét keretében a középiskolások egyetemi előadásokat hallgathatnak, akár Erdély különböző városainak iskoláiban is. Novemberben zajlik az egyetem népszerűsítő karavánja a nagyobb városokban, de a kisebb települések iskoláit is felkeresik. A BBTE emellett részt vesz a budapesti Educatio Oktatási Szakkiállításon is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?