Több mint harminc magyar tankönyv van „csőre töltve” a tankönyvkiadónál

Jelenleg több mint harminc magyar tankönyv van „csőre töltve” az Országos Tankönyvkiadónál. A könyveket október folyamán kaphatják kézbe a magyar diákok – jelentette be az Erdély TV Mérlegen című műsorában Novák Zoltán. 

Az RMDSZ szenátora elmondta, nyáron az oktatási minisztérium kisebbségügyi államtitkárságán hatalmas munka zajlott annak érdekében, hogy a magyar nyelvű tankönyvek terén az elmúlt években felhalmozott lemaradásokat behozzák, így októbertől már elsőtől hatodik osztályig minden szükséges magyar tankönyv rendelkezésre áll majd. A tanügyminisztériumot azonban, láthatóan, ismét felkészületlenül érte a szeptember – tette hozzá.

Mint mondta, az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak azért, hogy a kormány által kezdeményezett új tankönyvtörvénybe bevigyék a sajátos kisebbségi célokat is, ez sikerült is, ám az Alkotmánybíróság elkaszálta a jogszabályt. Ez persze nem jelenti azt, hogy megfeneklett volna a kezdeményezés, a törvényt újra kell gondolni, újból neki kell vágni, ez azonban késlelteti az előrelépést az anyanyelvű tankönyvek tekintetében is – mutatott rá Novák Zoltán.

Kapcsolódók

Kimaradt?