Középiskolásokat vár a hétvégén a Babeş–Bolyai Tudományegyetem

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szeptember 20. és 23. között egyetemi nyílt napokat szervez az erdélyi magyar középiskolások részére Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel.

A hatodik éve szervezésre kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, közösségápoló, interaktív programokat szervez az egyetem. Tudományterületek szerint természet-, reál-, társadalom- és bölcsészettudományos foglalkozásokat biztosítanak a résztvevőknek. 

A következő foglalkozásokból válogathatnak a résztvevők, a teljesség igénye nélkül: Vadrózsák kalózai (Magyar Biológia és Ökológia Intézet), Aktív tűzhányókon turistaként és kutató geológusként (Geológiai Intézet Magyar Tagozat), Márpedig kaját ne dobjunk el! Környezettudatosság a mindennapjainkban (Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar), Mobile App Marketing – Hogyan tudjuk megszerezni és megtartani a mobil alkalmazás felhasználókat? (Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet), Energiaválság?! Építsünk atomreaktort házilag (Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar).

Szabadidős programok között lesz játékest, ultrahangos denevérvadászat, csillagvizsgáló látogatása, őslénytani foglalkozás stb. Kommunikációs készségfejlesztő és karriertanácsadó workshopokat is szerveznek Benyomásmenedzsment - élet a valós és virtuális világban, valamint Z generáció az online térben címmel.

A rendezvény részletes programja elérhető az egyetem honlapján és a rendezvény Facebook-eseményén.

Egész Erdélyből érkező diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a BBTE magyar intézetei által biztosított programok közül. A rendezvényre 250 középiskolást várnak a szervezők. 

Kapcsolódók

Kimaradt?