Világméretű akció keretében szombaton kitakarítják a földtekét

Kovászna megye több intézménye és civil szervezete, illetve több mint 1500 önkéntes csatlakozik szombaton ahhoz a világméretű akcióhoz, amelynek során megtisztítják a közterületeket.

A Globális Tisztasági Nap (World Cleanup Day) a legnagyobb civil kezdeményezés, amely a 2010 óta Romániában eddig megszervezett öt „Let`s Do It, Romania!” esemény során 1,4 millió önkéntest tudott mozgósítani.

Grüman Éva, Let`s do it Romania program Kovászna megyei képviselője elmondta, hogy a Globális Tisztasági Nap kezdeményezői idén azt a célt tűzték ki, hogy a világ 150 országában a lakosság legalább 5 százalékát mozgósítják. Háromszéken már mintegy 1500 önkéntes és 20 intézmény jelezte már részvételét, de péntekig még lehet regisztrálni az akció Facebook eseményén. Grüman Éva hozzátette, feltérképezték Sepsiszentgyörgyöt és az Olt partja, a Debren patak valamint a város Sugásfürdő és Előpatak fele vezető kijáratai és az Őrkő negyed megtisztítását ajánlják a résztvevőknek. Szombaton reggel 9 órakor a sepsiszentgyörgyi központi parkba várják az önkénteseket, akiknek kesztyűt és zsákokat adnak és útvonalakat ajánlanak számukra. Háromszék bármely településén lehet csatlakozni, a takarításhoz szükséges anyagokat biztosítják és az összegyűjtött hulladékot elszállítják. 

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség képviselője, Bartha Ibolya hozzátette: minél több embert próbálnak szombatig mozgósítani. Emlékeztetett, hogy a cél, hogy világszinten a lakosság 5 százaléka csatlakozzon az eseményhez és meglátása szerint nem az a fontos, hogy mennyi szemetet gyűjtenek össze, hanem, hogy minél többen vegyenek részt, így megtörténhet a szemléletváltás. A háromszéki tanfelügyelőség képviselője Szőcs Domokos szerint már a hónap elején értesítették az akcióról az iskolákat, sokan bekapcsolódnak a kezdeményezésbe, mert tudják  mit jelent a környezettudatosságra való nevelés.

Háromszék a legtisztább megyék közé tartozik

Háromszék tiszta megye, a hulladékgazdálkodás jól működik, mutatott rá Ambrus József. A Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója szerint Kovászna megye a szelektíven gyűjtött hulladék tekintetében első az országban. A korszerű lécfalvi hulladéklerakó tavaly év végi elindítását követően bevezetett hulladékszállítási rendszernek köszönhetően vidéken több mint 35 százalékkal csökkent a lerakóba kerülő hulladék mennyisége, a falusi lakosság elkezdett komposztálni. „A különbség havi ezer tonnára tehető, amit biztosan nem a mezőbe hordtak ki a háromszékiek, mert ha így történne már térdig járnánk a szemétben”, mutatott rá Ambrus József.

A szakember szerint mind a négy Kovászna megyei hulladékbegyűjtő cég fel van készülve a szombati akcióra, bármennyi szemetet gyűjtenek be az önkéntesek azt ingyen elszállítják. A lécfalvi hulladékkezelőt működtető Eco Bihor kft igazgatója, Pásztori Zoltán szerint az akció során hozzájuk érkező szemetet ingyen átveszik és a minél nagyobb mértékű újrahasznosítás érdekében átválogatják.

Kimaradt?