A „nemzet napszámosára” emlékeztek Kőszegremetén
  • 2018. szeptember 19., szerda
    Vilhelmina
  • 25°
    Kolozsvár
    • 15°
      Csíkszereda
    • 23°
      Székelyudvarhely
    • 13°
      Gyergyószentmiklós
    • 23°
      Székelykeresztúr
    • 14°
      Kovászna
    • 14°
      Kézdivásárhely
    • 15°
      Barót
    • 15°
      Sepsiszentgyörgy
    • 27°
      Arad
    • 24°
      Gyulafehérvár
    • 27°
      Nagyvárad
    • 13°
      Beszterce
    • 14°
      Déva
    • 24°
      Nagybánya
    • 25°
      Marosvásárhely
    • 24°
      Zilah
    • 24°
      Szatmár
    • 22°
      Nagyszeben
    • 25°
      Temesvár
    • 15°
      Brassó
    • 21°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6478 LEI
    • 1 USD = 3.9793 LEI
    • 1 GBP = 5.2258 LEI
    • 100 HUF = 1.4303 LEI

A „nemzet napszámosára” emlékeztek Kőszegremetén


-A A+

A kőszegremetei Domokos-dombi obeliszknél, a „legnagyobb magyar” egyetlen, 1861-ben emelt, erdélyi szabadtéri emlékművénél emlékeztek gróf Széchenyi Istvánra — akinek immár nem ez az egyetlen emlékhelye Szatmár megyében, hiszen március 15–én avatták fel egész alakos szobrát Szatmárnémeti központjában.

Bár a legnagyobb magyar soha nem járt az Avasban — Szatmár megyében is csak párszor, a Károlyi grófok nagykárolyi kastélyában —, olyannyira elevenen élt a kőszegremeteiek lelkében, hogy alig egy évvel halálát követően, 1861–ben egy maréknyi hazafi, Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi emlékoszlopot emelnek. S pár hónap múlva már állt is a falu fölötti Domokos-dombon a hat méter magas kőobeliszk, a „Nagyok közt is a legnagyobbnak, dicső emléket!” állítva. A kőszegremeteiek akkor még nem tudták, hogy a csodálatos s földrajzi szempontból is szép-szabályos avasi medence fölé emelkedő obeliszk a történelmi Magyarország egyik legelső Széchenyi-emlékműve lesz, s mind a mai napig Erdély egyetlen szabadtéri mementója — bő másfél évszázaddal ezelőtti felavatása pedig az egész Avas ünnepe volt, beleértve a szomszédos román falvak lakosságát is, akik olyan jól érezték magukat, hogy „kalappal itták a bőkezű szinérváraljai adakozó, Mándy Bertalan földbirtokos borát”, a közeli hegytetőn pedig egy teljes hétig égett – világította be a vidéket a Széchenyi tiszteletére rakott máglya. Az emlékmű 157 éves fennállása alatt kétszer volt veszélyben: az 1940-es bécsi döntés előtt, amikor a kivonuló román határőrök le akarták dönteni, ám három pár lóval sem sikerült elhúzatni – a feldühödött határőr kapitány szétverette az oszlop eredeti, 1861-es állítására emlékeztető márványtáblát (ezt egy év múlva helyettesítették); másodszor Ceauşescu akarta lerombolni, ám erre szerencsére nem került már sor. Az obeliszk jelenlegi lánckerítése 1990-ben, Széchenyi gróf halálának 150. évfordulója alkalmából készült, az oszlop déli oldalán található dombormű pedig a szatmári származású, nyíregyházi szobrászművész, Zagyva László alkotása és ajándéka. S lassan három évtizede, hogy gyümölcseiről, no meg gyümölcspártalairól ismert település életében szeptember eleje ünnep — a főhajtás a hagyomány szellemében  a helyi református templomban Gellén Sándor avasújvárosi esperes igehirdetésével kezdődött, majd  a Domokos-dombon lévő emlékműhöz zarándokolt a nagyon nagy számú megemlékező. Az obeliszket körbeállva sokaknak eszébe jutott a megemlékezések fáradhatatlan főszervezője, a település díszpolgára, Sike Lajos újságíró, aki alig három évvel ezelőtt, ezen a helyen mondta: „26 éve rendezem ezt az ünnepséget, hagyományt teremtettünk belőle és Kőszegremetének, ennek a református falunak nevét ma már mindenhol ismerik, de elfáradtam. Nagyon sok munkával jár egy ilyen rendezvény létrehozása és úgy érzem, meg kell pihennem, a stafétát át kell adnom a fiataloknak.” S ezeket a kimondatlan gondolatokat folytatta ünnepi beszédében Pataki Csaba, a megyei RMDSZ és a megyei tanács elnöke is: „Sokadjára állok itt az obeliszk tövében — de ez egy különleges év: eddig Szatmár megyében gróf Széchenyi Istvánnak egyetlen emlékhelye volt, ám egy kőszegremeteinek köszönhetően március 15–én felavathattuk Széchenyi szobrát Szatmárnémetiben. Sajnos az a kőszegremetei ember, Sike Lajos újságíró már nem érhette meg, hogy évtizedes álmát megvalósulva lássa — az a kőszegremetei magyar szellemiség, ami őt is jellemezte, nagyon sok mindent kibírt. Széchenyi elvégezte a dolgát, nekünk harcolnunk kell, hogy legyen óvoda, elemi iskola, hiszen azok nélkül értelmetlen az akadémia. Amíg van ez a magyar szellemiség, ameddig vannak példamutató öregek, addig ezer év múlva is ezen a nyelven emlékezünk itt a legnagyobb magyarra. Együtt erősek vagyunk — ha hagyjuk magunkat szétszórni a világban, nem lesz jövőnk.” – fogalmazott.

A Domokos-dombi megemlékezés az emlékmű megkoszorúzásával és a Szózat eléneklésével ért véget.



HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X