Tekerj egy jó célért: közösségépítő adománygyűjtés Sepsiszentgyörgyön

Tizedik alkalommal szervez rendhagyó adománygyűjtő akciót a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), amely a biciklizést, utcazenélést, szilvás gombóc-készítést ötvözi a közösségi célokat szolgáló pénzgyűjtéssel. Berecki Kinga, a HKA ügyvezetőjének tájékoztatása szerint szeptember 15-én, szombaton egész napos közösségépítő és -erősítő rendezvény keretében terelik össze a sepsiszentgyörgyieket a város főterére.

A Tekerj egy jó célért nevű akció lényege, hogy a részt vevő kerékpárosok minél több alkalommal megtegyék a város területén kijelölt 10 kilométeres távot, és az őket támogató magánszemélyek vagy cégek minden megtett körért fizessenek be legalább 20 lejt az alapítvány alapjába.

A résztvevők lehetőségeik szerint hozzájárulhatnak étellel, itallal, üdítővel, sütivel, lekvárral vagy szilvával a „közösségi asztalhoz” is, ahol közösen szilvás gombócot fognak készíteni, amellyel megvendégelnek mindenkit. A zenészeknek pedig lehetőséget biztosítanak, hogy rögtönzött koncert keretében szórakoztathassák a résztvevőket. Lesz „csere-bere” asztal is, ahol a gyerekek a megunt játékaikat, kiolvasott könyveiket cserélhetik egymás között, ennek célja, hogy bebizonyítsák, a pénz kiiktatásával is lehet örömet szerezni egymásnak.  

Berecki Kinga emlékeztetett: a Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen szervezett Tekerj egy jó célért akciók keretében a biciklisekre esett a hangsúly, akik körbekerekezték a várost, miközben a támogatóik várakoztak. Idén a magyarországi Mediawave egyesület javaslatára csavarnak egyet a rendezvényen és a „közösségi asztal” akció révén lehetőséget teremtenek, hogy közösségi eseménnyé nőjje ki magát a rendezvény. A kerékpárosok nevezési díjából, illetve a bicikliseket támogatók adományaiból befolyt összeget idén egy utcai kerékpárjavító és pumpa felszerelés megvásárlására gyűjtik, amelyet majd a városháza és a főtér közti részen helyeznek majd el.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ügyvezetője elmondta, hogy megkezdődött a kerékpáros akcióban részt vevő biciklisek feliratkozása. Szeptember 15-ig az akció hivatalos oldalán lehet jelentkezni. Felnőtt kerékpárosoknak 15 lej, gyerekeknek 10 lejbe kerül a regisztráció, az így összegyűlt pénz is a közösségi alapba kerül. A szervezők számítása szerint idén is több száz biciklis vesz részt az akcióban.

Ugyanakkor a rendezvény napjáig várják olyan magánszemélyek, civil szervezetek, cégek, intézmények jelentkezését, amelyek a kerékpárosokat támogatnák körönként 20 lejjel, vagy pedig egy nagyobb összeget adományoznának a cél kivitelezése érdekében.

Berecki Kinga rámutatott: az akció során összesen 3 276 biciklis vett részt, akik 65 055 kilométert pedáloztak, és 126 457 lejt gyűjtöttek közösségi célokra. Ebből az összegből 9 köztéri befektetés valósult meg, így kültéri edzőpark, mozgáspark, biciklitartók, játszótér, kutyasétáltató, kosárlabda palánkok, de pénzzel is támogattak más civil szervezeteket és sportolókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?