Afrikai sertéspestis: rohamosan terjed a kór

Rohamosan terjed az afrikai sertéspestis, már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.

A kórokozó az ország észak-nyugati és nyugati részét, valamint a dél-keleti részét sújtotta leginkább. A románmagyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A dél-keleti részen ennél jóval több van, például a Duna és a Fekete-tenger torkolatánál levő Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. Összesen nyolc megye érintett a 41-ből.

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg. Méreteit tekintve a legsúlyosabb esetet Tulcea megyéből jelezték, ahol egy 45 ezer állatot nevelő farmon ütötte fel a fejét a kórokozó, ezért valamennyi állatot el kellett pusztítani. Emiatt több száz munkahely került veszélybe.

A sertéstenyésztők érdekeit védő egyesület becslése szerint az idén 30 százalékkal kevesebb sertéshús fog piacra kerülni, mert a gazdák sietni fognak állataik feláldozásával még mielőtt a kórokozó az ő farmjukon is megjelenne. A járvány által sújtott gazdáknak piaci áron történő kártérítést ígért a kormány. Az állategészségügyi hatóság hét eleji bejelentése szerint a kárpótlások kifizetése már elkezdődött.

A délen szomszédos Bulgária tíz nappal korábban jelentette be, hogy kerítést fog építeni a bolgárromán határ bizonyos szakaszán, hogy megfékezze a járvány terjedését.

Kapcsolódók

Kimaradt?