BL-selejtező: ha nehezen is, de továbbjutott a Vidi

A Mol Vidi FC 2–1-re nyert Felcsúton a luxemburgi F91 Dudelange ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján, így 3–2-es összesítéssel továbbjutott a selejtező második fordulójába.

Az első találkozón 1-1-es döntetlen született, így a kezdő sípszót követően a Vidi áll továbbjutásra.

A székelyfehérváriak jól kezdték a találkozót, a 3. percben Huszti szögletét követően Juhász fejelhetett közelről kapura, a luxemburgi hálóőrnek résen kellett lennie. Az első tíz percben a Vidi irányított, majd ezt követően a vendégek kijöttek a szorításból, és próbáltak gólhelyzetet kialakítani a kapunk előtt, de Kovácsiknak sokáig nem akadt dolga. Ellenben kollégájának a 18. percben Nego adott munkát, miután a magyar bajnok francia játékosa Huszti szép passzát követően közelről kapura lőtt, de Joubert bravúrral védett, a kipattanót viszont Lazovics a jobb alsóba vágta (1-0).

A folytatásban helyzetek helyett sárga lapokban volt gazdag a mérkőzés, alig tíz perc alatt hármat is kiosztott a játékvezető a két csapat játékosainak. A találkozó ezen szakaszában inkább a Vidi térfelén zajlott a játék, de komoly helyzetet ekkor sem tudtak a vendégek kialakítani.

A 38. percben járt a luxemburgi bajnok legközelebb az egyenlítéshez, Couturier öt méterről lőtt alig kapu mellé egy jobb oldali beadás után. Több említésre méltó esemény már nem történt az első játékrészben, egygólos fehérvári előnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A második félidő rögtön egy nagy Vidi-helyzettel kezdődött, Scsepovics passzolt Husztinak, aki remekül tekert kapu elé, az érkező Lazovics pedig csupán centikkel fejelt fölé. Az 53. percben Turpel 24 méterről lőtt kapura, Kovácsik magabiztosan védett. Egy perccel később aztán a semmiből egyenlített a Dudelange: Couturier passzát csípte el a 16-osunk előterében Vinícius, a játékszer azonban visszakerült a luxemburgi támadó elé, és 15 méterről nagy gólt lőtt (1-1).

Hosszabbításra állt a meccs, de mindössze négy percig, az 58. minutumban ugyanis Lazovics passzát követően Nego közeli bombája a felső lécről a gólvonalra pattant, és még mielőtt a vendég védők felszabadíthattak volna, érkezett Scsepovics és a kapuba juttatta a labdát (2-1).

A 60. percben Stolz lövését védte Kovácsik. Nem nyugodhattak meg a hazai szurkolók, hiszen a 2-1-es vezetés azt jelentette, hogy egy újabb luxemburgi gól esetén, 2-2-vel már a miniállam bajnokcsapata állt volna továbbjutásra. Ahogy teltek a percek, a fehér mezes vendégek úgy támadtak ki egyre jobban, és mindent egy lapra feltéve rohamoztak az egyenlítés érdekében, gólhelyzetbe viszont nem igazán tudtak kerülni. A 83. percben azonban közel járt az egyenlítéshez a Dudelange, Jordanov beadását Turpel fejelte öt méterről alig kapu fölé. A 92. percben Kovácsik óriási bravúrt mutatott be, Da Cruz bombáját tolta ki szögletre. A sarokrúgás után Ibrahimovic került nagy ziccerbe, de három méterről nem találta el a labdát. A 93. percben ismét szerencséje volt a Vidinek, Perez 22 méteres lövése a felső lécen csattant. A meccs utolsó momentumaként Mélisse nagyon csúnyán megrúgta Pátkait, azonnal villant a piros lap.

A MOL Vidi FC 3-2-es összesítéssel jutott tovább a BL második selejtezőkörébe, ahol a bolgár Ludogorets lesz az ellenfele. Az első összecsapást idegenben, a visszavágót Felcsúton vívják majd július 25-én, illetve augusztus 1-jén.

Ebben a szakaszban kapcsolódik be a BL-selejtezőjébe a román bajnok Kolozsvári CFR is, amely azzal a a Malmö FF-fel csap össze, amely 5-0 összesítéssel múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát.

Bajnokok Ligája-selejtező, első selejtezőkör, visszavágó
MOL Vidi FC–F91 Dudelange 2-1
Gólszerzők: Lazovics 18, Scsepovics 58 ill. Couturier 54
MOL Vidi FC: Kovácsik -- Stopira, Vinícius, Juhász, Fiola -- Hadzic -- Pátkai, Nego -- Huszti (Nikolov 63) -- Lazovics (Varga 84), Scsepovics (Kovács 89)Couturier 54
F91 Dudelange: Joubert -- Jordanov, Schnell, Prempeh, Mélisse, Sinani (Yéyé 76), Stélvio, Kruska (Perez 83), Couturier, Turpel, Stolz (Ibrahimovic 70)

Kimaradt?