Női kézi BL: román-magyar párharc már a csoportkörben

Egy csoportba sorsolták pénteken Bécsben a Bukaresti CSM-t és a Ferencvárost a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Azonos ágra került a címvédő Győr Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjainak pénteki, bécsi sorsolásán. A győriek az első kalapban szerepeltek, és a német Thüringer HC és a szlovén Krim Mercator Ljubljana társaságában a C csoportba kerültek, amelyhez csatlakozik majd a 2. selejtezőcsoport továbbjutója. A Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást, és a Bukaresti CSM , illetve a norvég Vipers Kristiansand együttesével a D csoportba került, amely az 1. selejtezőcsoport továbbjutójával lesz majd teljes.

A Győr vezetőedzői posztjáról hat sikeres idény után távozott spanyol Ambros Martín új csapata, az orosz Rosztov-Don a B csoportba került. Azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek össze.

A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik. A négyes csoportokból az első három-három csapat jut a középdöntőbe, ahol a Győr és a Ferencváros összetalálkozhat, hiszen azonos ágon szerepelnek. A középdöntő-csoportok első négy-négy helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A négyes döntőt jövő tavasszal ismét Budapesten rendezik.

„Első ránézésre a tavalyinál jóval könnyebb a beosztásunk" - nyilatkozta Danyi Gábor, a Győr új vezetőedzője a sorsolást közvetítő Sport Televízióban. Hozzátette, nem csupán a továbbjutás a céljuk a csoportkörben, hanem a maximumra törekednek, ahogyan eddig is. „Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy esetenként más rendszerben fogunk dolgozni, újfajta megközelítéssel próbáljuk a Bajnokok Ligája-trófeát megvédeni. Ami működött és jó volt, azt természetesen megtartjuk" - magyarázta Danyi. Hangsúlyozta, reményei szerint a következő szezonban elkerüli együttesét a legutóbbi évadban tapasztalt sérüléshullám. A győriek felkészülése július 19-én kezdődik.

„A legnehezebb csoportba kerültünk. Szerintem a Bukaresti CSM kimagaslik majd a négyesből, a többi meccs várhatóan kiegyenlítettebb lesz, és azt gondolom, az ág nem rossz" - nyilatkozta Elek Gábor, az FTC vezetőedzője. Hozzátette, csapatának elsődleges célja, hogy továbbjusson a csoportjából, csak azután tervezgethetik a folytatást. „Ez az ősz nagyon szép feladat elé állít minket" - vélekedett a tréner, aki arra utalt, hogy a Ferencváros játékoskeretében komoly változások történtek idén nyáron.

A női BL csoportbeosztása:
A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói), Metz HB (francia), Odense HC (dán), Larvik HK (norvég)
B csoport: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn HB (dán), IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia)
C csoport: Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), a 2. selejtezőcsoport továbbjutója
D csoport: Bukaresti CSM (román), Vipers Kristiansand (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, az 1. selejtezőcsoport továbbjutója

az 1. selejtezőcsoport mezőnye: SG BBM Bietigheim (német), MKS Perla Lublin (lengyel), Jomi Salerno (olasz), Super Amara Bera Bera (spanyol)
a 2. selejtezőcsoport mezőnye: SCM Craiova (román), HC Podravka Vegeta (horvát), Muratpasa Belediyesi (török), ZORK Jagodina (szerb)

Kapcsolódók

Kimaradt?