2018-as foci-vb: az uruk agyonverték a házigazda oroszokat

Alaposan megtépázta az eddig szárnyaló orosz válogatott önbizalmát Uruguay, amely a 2018-as foci-vb A-csoportjának utolsó mérkőzésén kiütéses vereséget mért házigazdákra.

Az Uruk ezzel megnyerték kvartettjüket (az oroszok másodikként jutnak tovább) és az esti mérkőzések (Spanyolország-Marokkó, Portugália–Irán) alapján kapnak ellenfelet a nyolcaddöntőben. 

Az első két meccsén egyaránt győztes válogatottak összecsapásán Uruguay a legnagyobb sztárja, Luis Suárez szabadrúgásgóljával már a 10. percben megszerezte a vezetést. A házigazda orosz csapatnak ezt követően voltak helyzetei, de a játékosok vagy a befejezésnél hibáztak, vagy a századik válogatottságát ünneplő Fernando Muslera tudott védeni.

Gyenyisz Cserisev peches öngólja után Igor Szmolnyikov kilenc percen belül két sárgát kapott, így a szbornaja nemcsak kétgólos-, de emberhátrányba is került.

A második félidőben egyik fél sem diktált túl nagy tempót, a kisebb-nagyobb helyzetek ellenére úgy tűnt, mindkét válogatott már az egyenes kieséses szakaszra tartalékol. A dél-amerikaiaknak volt több helyzete, egyet az utolsó percben Cavani gólra váltott.

    A csoport, 3. forduló: 
Uruguay-Oroszország 3-0 (2-0)
Szamara, 41 970 néző, v.: Malang Diedhiou (szenegáli)
    gólszerzők: Suárez (10.) Cserisev (23., öngól), Cavani (90.)
    kiállítva: Szmolnyikov (36.)
    sárga lap: Betancur (59.), illetve Gazinszkij (9.), Szmolnyikov (27., 36.)
Uruguay: Fernando Muslera - Sebastian Coates, Diego Godín, Martin Cáceres - Nahitan Nandez (Cristian Rodríguez, 73.), Matia Vecino, Lucas Torreira, Rodrigo Bentancur (Giorgian De Arrascaeta, 63.), Diego Laxalt - Luis Suárez, Edinson Cavani (Maximiliano Gómez, 93.)
Oroszország: Igor Akinfejev - Igor Szmolnyikov, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov - Roman Zobnyin, Jurij Gazinszkij (Daler Kuzjajev, a szünetben) - Alekszandr Szamedov, Alekszej Mirancsuk (Fjodor Szmolov, 60.), Gyenyisz Cserisev (Mario Fernandes, 38.) - Artyom Dzjuba

Az A csoport másik mérkőzése, Szaúd-Arábia a hosszabbíttás 5 percében lőtt góllal 2-1-re legyőzte az első félidőben Mohamed Szalah góljával vezetést szerző Egyiptomot. 

A záróforduló előtt pont nélkül álló csapatok összecsapása világbajnoki csúcsot hozott, ugyanis az egyiptomiak kapuját őrző Esszam el-Hadarj 45 évesen és 161 naposan a vb-k történetének legidősebb pályára lépett játékosa lett. A nemzeti csapat mezét 159. alkalommal magára öltő hálóőr a kolumbiai Faryd Mondragón korrekordját adta át a múltnak.

A volgográdi találkozón korán vezetést szerzett az egyiptomi válogatott, amely 1934 után lőtt újra akciógólt vb-n - akkor a magyaroktól elszenvedett 4-2-es vereség alkalmával Abdel Rahman Favzi duplázott a nyolcaddöntőben. Ez volt Szalah 50. találata tétmérkőzésen ebben az idényben.

Előnyben is Egyiptom alakított ki nagyobb veszélyhelyzeteket, mégis egyenlíthetett volna a labdát többet birtokló a szaúdi együttes a 39. percben, ám Fahad al-Muvallad jobbra, félmagasan lőtt - kezezésért adott - büntetőjét a keresztlécre ütötte a veterán El-Hadarj. A félidő ráadásában megítélt újabb tizenegyest azonban már nem tudta hárítani, így döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

A fordulást követően a játék képe nem változott, mezőnyben fölényben volt a szaúdi gárda, s kapura tartó lövése is több volt, ez pedig végül a hajrában hozta meg számára a három pontot érő találatot.

Szaúd-Arábia - Egyiptom 2-1 (1-1)
Volgográd, Volgográd Aréna, 36 823 néző, v.: Wilmar Roldan (kolumbiai)
    gólszerző: Szalman (45+6.), Szalem (95.), illetve Szalah (22.)
    sárga lap: Gabr (45+5.), Faszj (86.)
Szaúd-Arábia: Jasszer al-Moszajlem - Mohammed al-Brejk, Oszama Havszavi, Motaz Havszavi, Jasszer al-Sahrani - Hattan Bahebri (Muhannad Assziri, 65.), Szalman al-Faradzs, Abdullah Otajf, Huszein al-Mogahvi, Szalem al-Davszari - Fahad al-Muvallad (Jahja al-Sehri, 79.)
Egyiptom: Esszam El-Hadarj - Ahmed Faszj, Ali Gabr, Ahmed Hegazi, Mohamed Abdel-Safj - Mohamed Elneny, Tarek Hamed - Mohamed Szalah, Abdallah Szaid (Amr Varda, 45+7.), Trezeguet (Kahraba, 81.) - Marvan Mohszen (Ramadan Sobhi, 64.)

  Az A csoport eredményei

  • Oroszország - Szaúd-Arábia 5-0 (2-0)
  • Uruguay-Egyiptom 1-0 (0-0)
  • Uruguay - Szaúd-Arábia 1-0 (1-0)
  • Oroszország-Egyiptom 3-1 (0-0) 
  • Uruguay-Oroszország 3-0 (2-0)
  • Szaúd-Arábia - Egyiptom 2-1 (1-1)

Az uruguayiak győzelmüknek köszönhetően legközelebb szombat este kilenc órakor, Szocsiban lépnek pályára a B csoport másodikja ellen, míg az oroszok a B csoport győztesével mérkőznek majd vasárnap 17 órától a moszkvai Luzsnyiki Stadionban.

Kapcsolódók

Kimaradt?