FRISSÍTVE - Világelső marad: harmadszor játszik a Roland Garros döntőjében Halep

Magabiztos játékkal, két szettben legyőzte csütörtökön Simona Halep a spanyol Garbine Muguruzát a Roland Garros elődöntőjében, és így harmadszor is bejutott a francia nyílt teniszbajnokság fináléjába. A román lány így megőrizte első helyét a világranglistán.

A világranglistát vezető román lány negyedik Grand Slam-döntőjére készülhet. Az eddigi három közül kettőt a Roland Garroson játszott (2014-ben és 2017-ben), egyet pedig idén, az Australian Openen, ahol a dán Caroline Wozniackitól szenvedett vereséget. 

A csütörtöki elődöntőben kiváló formában játszott a román lány, akinek egy óra és 32 perc játék után sikerült legyőznie a világranglista harmadik helyén álló ellenfelét. E győzelemnek köszönhetően Halep továbbra is a világranglista éllovasa marad, a döntő kimenetelétől függetlenül. 

Halep egyértelműen uralta az első szettet, és 5:0-ra vezetett, amikor Muguruzának sikerült elvennie az adogatását. Ennél többre azonban nem futotta a spanyolnak, és Simona 6:1-re nyerte az első játszmát, mindössze 38 perc alatt. 

A második szettet is jól kezdte Halep, de a spanyol lány javuló formát mutatott és elhúzott 4:2-re. Halepnek sikerült kiegyenlítenie az állást 4:4-re, aztán egy 13 percen át tartó játékot követően - amelyben három bréklabdát hárított - ismét átvette a vezetést, majd nullára nyerve ellenfele adogatójátékát 6:4-gyel behúzta a második szettet. 

Mindkét játékos egy-egy ászt ütött a találkozón, Halep négy, a spanyol egy kettős hibát vétett. Halep első szerváit 56 száalékos, Muguruza 57 százalékos hatékonysággal ütötte, a másodikkal a román 61 százalékban, a spanyol 48 százalékban volt eredményes. Előbbi 16 nyerő ütést mutatott be és 24 ki nem kényszerített hibája volt, utóbbi 14 nyerő mellett 31 hibát vétett. 

A párizsi torna döntőjében a Sloane Stephens (WTA-10.) és Madison Keys (WTA-13.) közötti amerikai párharc győztese lesz Halep ellenfele.

Kapcsolódók

Kimaradt?