Roland Garros: rövidzárlat az első szettben, majd hengerelt Simona Halep

Két 6-1-es szettel bosszulta meg a női tenisz világranglistát vezető Simona Halep a 2-6-ra elveszített első szettet az amerikai Alison Riske ellen a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A konstancai lánynak semmi sem sikerült a találkozó elején, amerikai ellenfele már 5-0-ra is vezetett, amikor Halep először megnyerte adogatását és elkerülte a megszégyenítő bagelt (0-6-s vereség az angolszász szaknyelvben, a kifejezést a New York-i lyukas péksütemény, a bagel adja - szerk. megj.).  

A második szett előtt Halep rövid szünetet kért és visszatérése után mintha teljesen kicserélték volna. Villámrajtot vett és a második szettben Riskének kellett kapaszkodnia 0-5-nél a lebőgés elkerülése érdekében. A harmadik szettben is csak egy játékos volt a Roland Garros salakjám, Halep 1 óra 37 perc után lezárta az oly kínosan kezdődő első mérkőzését.

A román lány első kiemeltként vágott neki a Roland Garros női versenyének, következő ellenfele az ugyancsak amerikai Taylor Townsend (WTA 72). lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?