BL: a Barca kiejtése után megőrült az örök város

Mint arról beszámoltunk, az AS Roma 3–0-ra legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal kiejtette a katalán óriást.

A meccs másnapján hihetetlen felvételek kerültek elő. 

„Lehet, ebből eladunk néhányat kilenc hónap múlva…” – írta ki Twitterre az AS Roma néhány gyermekruháról készült fotó mellé, utalva ezzel egészen finoman arra, hogy mozgalmas éjszakán vannak túl a „farkasok” drukkerei.  

Előkerült egy felvétel, amelyen az olasz rádió kommentárora, Carlo Zampa önkívületbe esik Kostas Manolas mindent eldöntő gólja után. 

Az olasz újságírók egy hullámhosszon rezegtek.

James Pallotta, az AS Roma elnöke a történelmi győzelem után a Piazza del Popolón álló szökőkútba bukfencezett bele háttal, miközben több száz szurkoló ünnepelte.

Az olasz főváros törvényei szerint, aki megfürdik a történelmi kutak egyikében, 500 eurós bírságra számíthat. Az AS Roma szóvivője azt mondta, Pallotta még szerdán találkozik Virginia Raggi főpolgármesterrel, és elnézést kér, valamint kifizeti a büntetést is.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?