Negyedik cserelehetőség és új időpontok az európai labdarúgókupákban

A következő idénytől bevezetik a negyedik cserelehetőséget és az új kezdési időpontokat a labdarúgó Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában.

Az európai szövetség (UEFA) honlapjának keddi tájékoztatása szerint a negyedik csere lehetőségével a BL-ben és az EL-ben csak az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseinek hosszabbításában élhetnek a vezetőedzők.

Döntés született az új kezdési időpontokról is. A Bajnokok Ligájában a selejtező rájátszásától a döntőig a meccsek többsége romániai idő szerint 22 órakor rajtol majd, de a csoportkörben minden kedden és szerdán lesz két-két találkozó, amely 19.55-kor kezdődik. Az utolsó fordulóban minden mérkőzésen azonos időpontban hangzik majd fel a kezdő sípszó.

Az Európa Ligában a csoportkörtől a nyolcaddöntőig ugyancsak 19.55-kor és 22.00-kor indulnak a találkozók, de az utolsó játéknapon ebben a sorozatban is ugyanakkor lesz a kezdés a csoportokon belül. A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban egységesen 22 órakor indul útjára a labda, ahogyan augusztus 15-én a tallinni Szuperkupa-mérkőzésen is.

Kimaradt?