Elbúcsúztatták Görbicz Anitát

 A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt.

A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos "Köszönjük, Görbe!" feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára. "Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma" - mondta meghatottan.

Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, Görbicz a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki. Novák András főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, "Köszönjük, Görbe!" feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán.

A balszélsőként is bevethető irányító megköszönte mindenkinek - az edzőinek, a csapattársainak, a családjának - azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert. A győri klub részéről Bartha Csaba elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntette a játékost.

A kezdés előtt Görbicz jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást. Az MKSZ honlapján Novák András főtitkár a magyar női válogatott története egyik legnagyszerűbb játékosának nevezte az irányítót, a nemzeti csapat gólkirálynőjét. "Az elmúlt bő másfél évtizedben ő volt az, akire mindig támaszkodhatott a magyar női kézilabdázás és a válogatott. Ő volt az, aki annyiszor átsegítette a csapatot a nehéz helyzeteken, és aki győzelemre vezette a nemzeti együttest" - tette hozzá.

Okos döntést hozott

Görbicz az M4 Sportnak nyilatkozva leszögezte, a mai napig úgy gondolja, okos döntést hozott, és boldogan gondol vissza az elmúlt évekre. "A mai napig a pályán lennék, mert nekem a címeres mez szent és sérthetetlen, és ha a csapatnak pedig szüksége van rá, akkor ott is kell lenni. Viszont a családdal eldöntöttük, hogy ez a legjobb megoldás" - magyarázta a döntés hátterét. Elárulta, Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal már két hónappal a világbajnokság előtt közölte döntését.

A sportcsatorna Kézilabda magazinjában a korábbi szövetségi kapitány, Kiss Szilárd azt emelte ki, Görbicz olyan dolgokat tudott, amikre mások nem voltak képesek. Elsősorban a pörgetett dobásokra és a csípő mellől ellőtt bombákra utalt. Hangsúlyozta, a közönségszórakoztató játékos akkor is mert lőni, amikor senkiben nem volt meg ehhez a bátorság.

Németh András úgy vélekedett, a játék szeretete emelte a többiek fölé. Egy svédországi emléket is felelevenített, amikor Görbicz vesegörcse miatt alig aludt éjjel, de a meccset nem akarta kihagyni az Európa-bajnokságon, és a pályán nem is látszott a játékán, hogy beteg lenne. Hajdu János felidézte, hogy a klasszis egy komoly háztartási baleset után - leforrázta magát - is vállalta a játékot a 2008-as olimpián.

Nincs már annyi egyéniség, mint régebben

A búcsúzó játékos hozzátette, nem volt kedvenc összetételű magyar válogatottja, mindegyikben szeretett játszani és mindegyiket nagyon jó csapatnak tartja. Az olimpiák kapcsán van hiányérzete, mert bár 2004-ben ötödik, 2008-ban pedig negyedik lett, úgy érzi, további két ötkarikás játékokon is ott lehetett volna, ám a válogatott 2012-ben és 2016-ban nem jutott ki. Kijelentette, a jelenlegi helyzettel nincs kibékülve, úgy érzi, nincs már annyi egyéniség, mint régebben, elment mellettünk a világ.

Számos kiváló szakemberrel dolgozott, de külön kiemelte a négy éve elhunyt norvég Karl Erik Böhnt, aki nagyon jól összerakta a csapatot szakmailag és lelkileg is.

A következő szezont még a pályán tölti a Győri Audi ETO KC színeiben, de elárulta, tervezgeti már a jövőjét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, elsősorban egyéni képzést tartani.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?