Erste Liga: először győzte le idén a címvédőt a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub otthon legyőzte a címvédő DVTK-t kedden, így 2-1-re szépített a jégkorong Erste Liga elődöntős párharcában.

Úgy várta a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata az Erste Liga elődöntőjének harmadik meccsét a DVTK Jegesmedvék ellen, hogy összesítésben 2–0-s hátrányba kerültek a két idegenbeli vereséget követően. A kék-fehérek viszont nem szerették volna, hogy a harmadik meccset is kiengedjék a kezükből, ami hatalmas lélektani előnyt jelentett volna a DVTK számára.

A csapatok újfent kőkeményen álltak bele a meccsbe a teltháznyi szurkolósereg örömére, de mindezt tették a sportszerűség keretei között, hiszen egész mérkőzés alatt két-két – sőt az elsőt a 35. percben – kiállítást osztottak ki. A Sportklub kezdett valamivel aktívabban és rögtön az elején Bíró Tamás hatalmas ziccert hagyott ki, majd a DVTK vette át a kezdeményezést, de a csapatok védekezése annyira feszes volt, hogy nem igazán alakultak ki igazi gólhelyzetek.

A második felvonás elején folytatódott az elsőben látott játék, majd Ritó nagyobb helyzete ébresztőt fújt a Sportklub táborában, hogy a 29. percben vezetéshez jussanak. Fodor löketét Adorján maga elé tudta tenni, ahol üresen érkezett Taratuhin és bevarrta a pakkot. A DVTK a bekapott góltól lefagyott és értelemszerűen meghozta a hazaiak játékkedvét, akik egy fokozattal feljebb kapcsoltak. Az első emberelőnyben Fodor, illetve Bíró Tamás is ziccert rontott, majd a 39. percben Adorján sem tudott menteni. Antal Zsombor szerzett erőszakosan korongot, majd a kapu mögül kihagyhatatlan helyzetbe hozta Taratuhint, aki ezzel megduplázta saját góljainak számát, illetve csapatáét is. A harmad hajrájában pedig Brnak is ajtó-ablak ziccert rontott.

Az utolsó 20 perc egy áthúzódó miskolci előnnyel kezdődött, amely viszont kimaradt. A Sportklub pedig lassan-lassan elkezdett játszani az idővel és a szurkolók idegeivel is. A kék-fehérek a biztos védekezésre fektették a hangsúlyt és magukra húzták a DVTK-t. A vendégek viszont nem találták a fogást a Sportklub védelmén, és ha megvolt a rés, akkor Ruczuj menteni tudott. Ez a felvonás a csíki kapusról szólt, aki tökéletesen megoldotta a feladatát. Az utolsó 75 másodpercre a vendégek mester Mikael Tisell meghúzta a kapuslehozatalt, főleg, hogy emberelőnybe is kerültek, ám ez visszafelé sült el és Valchar talált be az üres kapuba.

A Csíkszeredai Sportklub ennek a sikernek köszönhetően talpon maradt és szerda este 19 órától már úgy léphet jégre, hogy akár az egyenlítés is összejöhet.

Eredmény

  • Csíkszeredai Sportklub – DVTK Jegesmedvék 3–0 (0–0, 2–0, 1–0)
  • Gólszerzők: Taratuhin (29., 39.), Valchar (60.).

A párharc állása: 2–1 a DVTK javára.

Mestermérleg
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Nagyon jól játszottunk, különösen igaz ez a védekezésünkre. Jobb volt, mint az első két miskolci meccsen, amely első találkozóján is közel voltunk a sikerhez. Ma minden egyes játékosunkat dicséret illeti, különösen a kapusunkat, hiszen Ruczuj Gellért volt szerintem a meccs embere. Viszont továbbra is fontos, hogy lehetőleg minél kevesebb lehetőséget adjunk a Miskolcnak a gólszerzésre, miként tettük azt ma.
Mikael Tisell, DVTK Jegesmedvék: – Volt egy pár tiszta gólszerzési lehetőségük, amelyekből sikerült betalálniuk ellenben velünk. Egy nagyon szoros meccs volt, amelyen egyik csapat előtt sem adódott annyi nagy gólszerzési lehetőség, mint általában. Megpróbálunk holnap keményebben beleállni a meccsbe, mint tettük azt ma.

A másik ágon a középszakaszgyőztes MAC jutott a fináléba azzal, hogy 4-0-ra felülmúlta a Brassót.

Kapcsolódók

Kimaradt?