FRISSÍTVE - Női kosárlabda: harmadszor is kupagyőztes a Sepsi-SIC – fellebbeznek a szatmáriak

FRISSÍTVE - A sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapat vasárnap este, nagyszerű hangulatú, izgalmas mérkőzésen szerezte meg harmadik kupagyőzelmét.

A négynapos kupadöntő sorozat végén a székelyföldiek a Szatmárnémeti CSM ellen léptek pályára, és 62-48 (6-9, 25-10, 19-10, 12-19) arányban győzték le a vendégcsapatot. A kosárlabdatornának otthont adó Sepsi Aréna vasárnap este ismét zöld-fehérbe öltözött, mintegy 2500 lelkes és hangos háromszéki szurkoló biztatta kedvenc csapatát.

Az összecsapás első negyedét egyértelműen a vendégcsapat irányította, a sepsiszentgyörgyi kosaras lányok próbálkozásai rendre meghiúsultak, nem sikerült kosárba találniuk, viszont a megszerzett büntetőknek köszönhetően araszoltak felfele. A második negyed első felére viszont megtört a jég, néhány eredményes dobást követően megjött a sepsiszentgyörgyi kosaras lányok önbizalma, és miután sikerült átvenni a vezetést, már nem is engedték ki kezük közül az irányítást. A szünetre már 15 pontos előnyt halmoztak fel a szatmárnémeti csapattal szemben.

A harmadik negyedben ismét a Sepsi SIC-nek sikerült érvényesítenie akaratát, így az utolsó negyed előtt a több ezer sepsiszentgyörgyi szurkoló már a szinte biztos győzelem tudatában, állva énekelte el az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát. Bár pontszerzés tekintetében az utolsó negyedben ismét a szatmárnémeti csapat volt eredményes, a találkozó végére nem sikerült behozniuk a pontkülönbséget.

A mérkőzés végét jelző sípszónál óriási örömünnep vette kezdetét a Sepsi Arénában. A zöld-fehér mezes lányokat konfettieső takarta be, a háromszéki szurkolók kitörő üdvrivalgása közepette. A Román Kupa átvételekor pezsgővel locsolták meg a csapatot, amely a serleggel a kezébe felvonult a Székely Légió lelátójára, így köszönték meg, hogy a szurkolók 6. játékosként a kupadöntő során mindvégig erőt adtak a csapatnak.

Ez a harmadik kupagyőzelem

A Sepsi SIC 2015 és 2016 után idén harmadszor szerezte meg a Román Kupát, miután tavaly elveszítette a döntőt a Târgoviştével szemben. Az idei ellenfél a Szatmárnémeti CSM 2010-ben és 2011-ben is játszott még kupadöntőt.

A vasárnapi mérkőzés MVP-jének a hazai csapat szélsőjét, a double-double-ig jutó Tyaunna Dominique Marshallt választották, aki 21 pontja mellé, szerzett 10 lepattanót és adott 2 gólpasszt. A Sepsi SIC-nél a csapatkapitány Annemarie Gödri-Părău 11 pontot dobott, 4 lepattanót szerzett, 7 gólpasszt osztott ki. Adrienne Nicole Webb (8, 5, 1), Marina Kress (6, 9, 1), Kilin Tünde (3, 1, 0) Ancuţa Stoenescu (4, 4, 0), Nathalie Esie Marie Fontaine (4, 4, 3), Danielle Evelyn Hamilton Carter (4, 4, 0) Andreea Huţanu (0, 4, 1) és Ruzica Dzankic.

A szatmárnémeti csapat legeredményesebb játékosa Porchia Green volt 16 ponttal, 12 lepattanóval és 3 assziszttal. Játszottak még Alexandra Uiuiu (0, 2, 1), Andra Mandache (6, 1, 0), Brittany Janelle Denson (5, 11, 2), Marina Solopova (2, 5, 2), Taneisha Harrison (13, 3, 2), Andreea Lazăr (Pop), Kristina Baltic (6, 6, 0).

FRISSÍTÉS:  A szatmárnémeti csapat a pályán elveszítette a Román Kupát, a de a zöld asztalnál próbálja megszerezni a serleget. Értesülések szerint a vasárnapi mérkőzést követően a szatmárnémeti csapat ügyvédje, Sergiu Gherdan beadvánnyal fordult a Román Kosárlabda Szövetséghez (FRB), amelyben azt kéri, hogy nyilvánítsák győztesnek az általa képviselt csapatot.

Az ügyvéd arra hivatkozik, hogy a házigazda Sepsi SIC nem tartotta be az idegenlégiósok számára vonatkozó szabályt. E szerint a FIBA Európa kupában résztvevő együttesnek legtöbb 6 külföldi játékosa lehet (3 nem európai és 3 európai), illetve a mérkőzés teljes ideje alatt a pályán legalább 2 hazai játékosnak kell tartózkodnia.

(Borítókép: a Sepsi Sic Facebook-oldala)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?