Erste Liga: söpréssel elődöntős a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 3-0-ra legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében vasárnap, így összesítésben 4-0-ra megnyerte a párharcot és bejutott az elődöntőbe.

Minden egy lapra feltéve kellett előrejöjjön a Dunaújvárosi Acélbikák a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga negyeddöntő negyedik mérkőzésén, hiszen összesítésben három meccsnyi hátrányban voltak.

A találkozót viszont Szcsasztlivij egy bődületes kapuvassal indította, majd Valchar ziccert rontott, hogy végül a hetedik percben Papp kihasználja a Sportklub első emberelőnyét. A folytatásra kiegyenlítetté vált a meccs és Onodiról, illetve Duschekról szóltak a hátralevő percek, de mindkét kapus remekül tette a dolgát.

A második húsz percre egy olyan újvárosi csapat korcsolyázott ki a jégre, mint amilyent még nem láttunk eddig a párharc során. Kőkeményen álltak bele a meccsbe, sorra záporoztak a lövések Onodi kapuja felé, aki viszont a mai napon verhetetlen volt és amikor már ő is verve volt, akkor a kapuvas mentett. A harmad utolsó öt percét sikerült kiegyenesítse a Sportklub és ekkor harmadik előnyét remekül használta ki.

Az utolsó felvonásra már nem tudott újítani a Dunaújváros. Megtört csapat látszatát keltették és a Sportklub szerre alakította ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Szcsasztlivij újfent kapuvasat talált, míg Valchar egyszer, míg Rokaly Sz. kétszer rontott szólót. A hajrában Orbán még eltalálta a vasat, hogy végül Jason Morgan kockáztasson és lehozza Duscheket. Szcsaszltivij viszont gólt lőtt és lezárta a meccset és egyben a párharcot.

A Csíkszeredai Sportklub pedig söpréssel jutott az Erste Liga elődöntőjébe és készülhet a román bajnoki elődöntőre, amelyet a Bukaresti Steaua ellen kell megvívjon.

Eredmény

  • Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
  • Gólszerzők: Papp (7.). Valchar (40.), Szcsasztlivij (59.).
  • A párharc végeredménye: 4–0 a Sportklub javára.
Mestermérleg
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Úgy gondolom, hogy a párharc során végig mi játszottunk jobban. A siker kulcsa az volt, hogy minimális hibával sikerült lehozni a meccseket. A mérkőzéseket kézben tudtuk tartani, egy-egy rövidebb periódust leszámítva. Megtettük egy nagy lépést és ennek nagyon örvendek.
Jason Morgan, Dunaújvárosi Acélbikák: – Gratulálok a srácoknak a mai napon mutatott teljesítményért. Az ellenfél kapusa nagyon jól védett, több jó lehetőségünk volt, de nem sikerült azokból gólokat szereznünk. Ilyen a jégkorong. Amennyiben a ma mutatott játékot tudtuk volna jégre vinni a korábbi meccseken, akkor talán sikerült volna nyernünk. De büszke vagyok a srácokra, hogy nem adták fel, mentek előre és nagyot küzdöttek.

Kapcsolódók

Kimaradt?