„Elégedett” önmagával az a magyar síakrobata, akin az egész világ röhög

Az amerikai születésű, magyar színekben versenyző Swaney Elizabeth a huszonnégy indulóból utolsó lett a félcső selejtezőjében a phjongcshangi téli olimpián. A verseny lényege, hogy a félcső két végén különböző trükköket mutatnak be, ám a harminchárom éves sportoló egyet sem próbált meg kivitelezni, láthatóan csak arra koncentrált, hogy ne bukjon. Teljesítményével viszont így is elégedett.

„Kisebb részben elégedett vagyok, mert örülök, hogy itt lehetek az olimpián, nagyobb részt viszont nem, mivel tudok ennél jobban is síelni, ha nem vagyok ennyire ideges. A célom az volt az indulással, hogy inspiráljam a jövő nemzedékét ebben a sportágban, illetve szeretném, hogy Magyarországon is népszerűbb legyen ez a sport” – fogalmazott a vegyeszónában Swaney.

Swaney Elizabeth anyai nagyszülei révén indulhatott magyarként a phjongcshangi játékokon, s korábban venezuelaiként szerepelt más téli sportokban. A Harvardon végzett lány, aki korábban versenybe szállt a kaliforniai kormányzóságért Arnold Schwarzeneggerrel, huszonöt évesen kezdett el síelni, és miután olimpiai álmának megvalósításához interneten gyűjtött adományokat, úgy szerzett kvótát a dél-koreai olimpiára, hogy rengeteg versenyen elindult.

Mindannyiszor arra törekedett, hogy biztonságosan érjen le, nem vállalt kockázatot. Legjobb eredménye a tizenharmadik hely volt tizenöt induló közül egy kínai versenyen, miközben az olimpiai vetélytársak többsége az Egyesült Államok nagydíján vett részt a Copper Mountain síközpontban.

Swaney Elizabeth édesapja amerikai, édesanyja venezuelai születésű, nagyszülei magyarok. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint téli sportok elkötelezettje: tizennégy évig műkorcsolyázott, tíz évig szkeletonozott, mellette tagja volt az egyetemi evezőscsapatnak, jégkoronggal és gyorskorcsolyával is foglalkozott. A síelésen belül a félcsőre huszonhét évesen tért át. Legjobb eredménye a tavalyi világbajnoki huszonegyedik hely.

Magyar reakció

A „világszenzáció” miatt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Sí Szövetség is magyarázkodásra kényszerült. Közleményük szerint elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, illetve az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője.

"A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte" – olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?